kaland

2021.06.23. 17:28

Különleges szafaritúrán csodálhatjuk meg a bivalyokat Szurdokpüspökiben

Őshonos állatoknak ad otthont a Mátrai Bivalyrezervátum, amelynek célja, hogy a jövő generációja is megismerje ezeket az egyedeket. A tulajdonosok azt szeretnék, hogy minél többen megszeressék, fogyasszák az itt élő állatokból készült minőségi ételeket, ezzel is elősegítve a színvonalas magyar gasztronómia megteremtését.

Nagy Orsolya

Szalai Ferenc, a rezervátum vezetője és egy házi bivaly

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

Mondhatni, mesebeli táj tárult elénk, amikor ellátogattunk a település határában fekvő rezervátumba. Az itt tartott állatok – a ló, a szamár, a póni és a magyar házi bivaly – szabadon, szinte vadon élnek a természetben. Szalai Ferenc, a rezervátum vezetője portálunknak elmondta, hogy bizony neki sem volt egyszerű az elmúlt időszak a járvány miatt, azonban olyan új irányokat keresett, amelyek kielégítették az emberek felmerülő igényeit. Így született meg a szafaritúra ötlete, amelyre egyre nagyobb az érdeklődés.

– Heti rendszerességgel érkeznek hozzánk gyerekek és felnőttek, akikkel megismertetjük a rezervátum, a hely szellemiségét, azt, hogy milyen indíttatással kezdtük létrehozni és hogy mindez miként bontakozott ki – közölte Szalai Ferenc, aki azt tapasztalta, hogy az emberek ki vannak éhezve a természetközeli kikapcsolódásra, amikor nemcsak a vadnövényekhez, de az állatokhoz is közelebb kerülhetnek.

Szalai Ferenc, a rezervátum vezetője és egy házi bivaly
Fotó: L. B. / NMH

A szakember arra is kitért, hogy az elmúlt 2-3 hónapban gyarapodott az állomány, hiszen bivalyok, pónik és szamarak is születtek. Ebben a rezervátumban az állatok nemcsak szabadon, de nagyon nyugodt körülmények között élhetnek. Így igazán jól tud érvényesülni a terápiás hatásuk. Nemrég például egy sérült, beteg kisgyermek részére ajándékozott pónit Ferenc, hogy ezzel is segítse a felépülését.

A mintegy 150 hektáros területre érkeztek már állatok Csákvárról, Kaposvárról, Kiskunfélegyházáról, valamint az ország számos más pontjáról. A rezervátum vezetője a magyar gasztronómiával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy komoly fejlődésnek indult, ma már egyre több étteremben figyelnek a kiváló minőségre.

– Elsődleges célunk volt, hogy megalapozzuk a házi bivaly jövőjét. Ehhez kapcsolódik az őshonos szamár is. A termékkínálatunkon keresztül pedig azt igyekszünk elérni, hogy minőségi élelmiszereket tudjunk adni a gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Fontos, hogy megőrizzük ezeket az állatokat az utókornak, hogy a jövő generációi is normális és egészséges finomságokat fogyasszanak, hiszen akkor talán nem lesznek olyan gyakoriak a különböző betegségek, amelyek manapság jellemzőek. Ez a fenntartható gazdálkodás egyik alapja, hiszen azzá válunk, amit eszünk – hangsúlyozta Szalai Ferenc. A Mátrai Bivalyrezervátumot egyébként az elmúlt évek során számos díjjal is elismerték, többek közt Nógrádikum díjjal is büszkélkedhet.

Külföldre is viszik a termékeiket

Szalai Ferenc kifejtette, hogy számos különleges termékkel büszkélkedhetnek, amelyekből nemcsak belföldre, de külföldre is exportáltak már. Közkedvelt például a bivalyvirsli és májas, de az abból készült sonka és szalámi is, amelyek igazi gasztronómiai magaslatra emelik a magyar házi bivalyt és a parlagi szamarat. Ezen túlmenően egyre többen keresik a szamárzsírt és a bivalyhúsokat is. Ezek mindegyikének megvan a maga gasztronómiai értéke.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában