Helyi közélet

2021.06.21. 13:59

Három tanuszoda is várja majd az úszni vágyókat Nógrád megyében

Megyénkben minden járási székhelyen felépült már vagy készül a tanuszoda. Balassagyarmaton két éve élvezhetők a szolgáltatások, Rétságon és Pásztón javában zajlanak a munkálatok, míg Szécsényben a kivitelezés elején tartanak.

Munkatársainktól

Fotós: Hüvösi Csaba

Sokáig csupán egyetlen helyen, Salgótarjánban adódott lehetőség Nógrád megyében az őszi-téli úszás gyakorlására, így a nyugati részen élők rendre Nagykürtösre vagy Vácra jártak. Később felépült a bátonyterenyei is, bár ott üzemeltetési gondok akadtak. Aztán elérkezett az a program, amelynek jelmondata lett, hogy minden járási székhely kapjon tanuszodát. Balassagyarmaton, 2019 őszén nyitotta meg kapuit a néhai sportvezető, Révész László nevét viselő intézmény – amihez az önkormányzat csupán a területet adta, minden másról a fenntartásra kijelölt Nemzeti Sportközpontok gondoskodott. Bár a vírus közbeszólt, a tanuszoda nagyon is kihasznált, sok-sok helyi és környékbeli gyermek tanulta meg itt hamar a lábtempókat és karcsapásokat. A következő lépést Rétságon tették.

– Olyan területet választottunk a leendő tanuszodára, amely elég könnyen megközelíthető a városközpontból, ugyanakkor zökkenőmentesen rácsatlakoztatható a közműhálózatra. Így döntöttünk a telek mellett a Hunyadi ligetben. A tavaly nyári kezdés után elég gyorsan megindultak, és kisebb fennakadásokkal gördülékenyen zajlanak a munkálatok, jelenleg mintegy negyvenöt százalékosra becsülhető a készenléti állapot. Ha minden az elképzelések szerint alakul, jövő tavasszal átadhatjuk településünk új létesítményét – számolt be az építkezés haladásáról Mezőfi Zoltán polgármester.

Javában zajlanak az uszoda munkálatai Pásztón is. Dr. Becsó Károly országgyűlési képviselő elmondta, várhatóan 2022 őszére készül el a beruházás.

– A tervek szerint két medencét alakítanak ki, egy kisebb méretű tanmedencét, valamint egy úszómedencét, de parkolókat is létesítenek – közölte a honatya. Hozzátette: óriási öröm számukra ez a fejlesztés, ráadásul régi vágya teljesül a helyieknek. Amennyiben elkészül a komplex strandfürdő is, nagyon fontos turisztikai központtá válik a város, arról nem beszélve, hogy a Mátra nyugati oldalára látogató turistáknak is kikapcsolódási lehetőségeket kínál.

Farkas Attila polgármester kifejtette: a teljes állami költségű kivitelezéshez az önkormányzat csak a területet biztosította, amit még évekkel ezelőtt vásároltak meg.

Szécsényben is munkához láttak

Tavasszal kezdődtek meg a tanuszoda építési munkálatai Szécsényben, a Ligeti sportközpontban. Az intézményben egy 16-szor 25 méteres, 1,9 méter mély, hatsávos nagy medence és egy 6-szor 10 méteres, 80 centi mély kismedence biztosít majd lehetőséget az úszni vágyóknak. Természetesen a kiszolgálóhelyiségeket is biztosítják, így az öltözők, a zuhanyzók és az üzemeltetéshez szükséges gépészeti rész is megépül. Ezenkívül 16 férőhelyes parkoló is épül majd. Stayer László, Szécsény polgármestere elmondta, hogy jelenleg az érintett területen található közművek kiváltása zajlik. Az alaptest kialakítása is megtörtént, a betonozáshoz szükséges vasszerkezetek előkészítését végzik éppen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában