Virágzik a repce

2021.05.13. 19:45

Magukra öltötték sárga ruhájukat Nógrád megye dombjai

Lenyűgöző látványt nyújtanak a májusban virágzó repceföldek szűkebb hazánkban, így például Szirák, Kisbágyon és Jobbágyi környékén is.

N. O.

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap

Fotó: Ladóczki Balázs

A sárgálló mezők a turisták közkedvelt helye is, gyakran állnak meg fényképezni és gyönyörködni a napsugár színében pompázó tájban. Mint arról portálunk a közelmúltban beszámolt: Nógrád megyében idén – több mint ötezer hektárral – a vetési területek rangsorában második helyet birtokolja a repce.

A szántóföldi növény egyébként a mediterrán vidékről származik és a káposztafélék családjába tartozik, amelyet június közepe és vége felé takarítanak be a mezőgazdasági szakemberek. Nagy népszerűségnek örvend, hiszen a napraforgó után hazánkban ez a második legfontosabb olajnövény.

Európában már a 13. századtól készítenek belőle olajat, amelyet a szakemberek szerint érdemes rendszeres fogyasztani, hiszen számos pozitív élettani hatása van a szervezetre.

A repce virágáról még a méhek is gyűjtenek nektárt, hogy aztán a repceméz számos jótékony hatása átjárja az embert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában