önzetlenség

2021.05.14. 19:44

Térképre kerülnek a mentőket segítő nógrádi hambulanciák

Országos botrányt okozott az Országos Mentőszolgálat közelmúltban megjelent bejegyzése a közösségi oldalon, amelyben arról számoltak be, hogy húsvétkor feljelentést kaptak, mert egy férfi sérelmezte, hogy a szolgálatot teljesítő életmentők ebédet vásároltak, állítása szerint hosszú percekig.

N. O.

Nógrádban is ajánlottak kedvezményt a mentőknek

Forrás: NMH

Fotó: Hegedűs Márk

Mint azt a bejegyzésben írták, a mentőautó fedélzeti számítógépén jól leolvasható, hogy az egész folyamat nem tartott tovább 1 perc 51 másodpercnél. A hír hallatán megmozdultak az ország vendéglátói és kedvezményes étkezést ajánlottak fel a mentőknek, többek között szűkebb hazánkban is.

Rátóti Zoltán, az egyik bátonyterenyei és pásztói vendéglátóhely tulajdonosa elmondta, hogy mélységesen felháborította az eset. Ezért úgy döntött, hogy ingyenétkezést biztosít a mentőszolgálat munkatársainak.

– Nagyon szomorú, hogy így viselkedtek azokkal az emberekkel, akik életekért küzdenek nap mint nap. Főleg most, a vírushelyzetben fontos, hogy támogassuk őket, hiszen értünk harcolnak – közölte Rátóti Zoltán, aki a közelmúltban kapta meg a szervezettől a hivatalos támogatói dokumentumot.

Nógrádban is ajánlottak kedvezményt a mentőknek
Fotó: Hegedűs Márk / NMH

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat sajtószóvivője úgy fogalmazott, hogy rendszerré fejlődött a mentőket hamburgerrel támogatók összefogása, ezért úgy döntöttek, létrehozzák a szolgálatban lévő mentőket kedvezményes ételvásárlással támogató büfések országos adatbázisát.

– A példamutató kezdeményezéshez csatlakozni kívánó gyorséttermek az Országos Mentőszolgálattól egy „HAMBULANCIA – a mentőket támogatjuk” feliratú matricát kapnak, és rákerülnek egy olyan, hamarosan elkészülő elektronikus térképre, amelynek alapján a mentők – ha a szolgálati feladataik éppen megengedik – azonnal megtalálják a legközelebbi hamburgerezőt vagy pizzázót, ahol kedvezményben részesülhetnek – emelte ki Győrfi Pál.

Hozzátette: a mentőszolgálat a bajtársakat támogató adatbázis létrehozása mellett azt is felajánlja, hogy a hamarosan újrainduló Hősképzések keretében újraélesztésre képezi ki a Hambulanciák személyzetét, hogy vészhelyzetben is a mentők segítő part­nerei lehessenek.

" data-width="500" data-show-text="true">

">A karancslapujtői Duci Csapat Egyesület kedveskedett a salgótarjáni mentőállomás dolgozóinak 🚑🍲🥞👇

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában