rácsok mögött

2021.05.21. 13:55

3 év 6 hó fegyház vár az unokázós csalóra, aki több millió forintot lopott egy tarjáni időstől

A Salgótarjáni Járásbíróság elrendelte egy 55 éves férfi letartóztatását, aki 2021 februárjában egy idős salgótarjáni sértettől unokázós csalással megszerzett pénz vett át.

Forrás: Shutterstock

A Nógrád Megyei Főügyészség a rendőrség ügyeletére február 10-én délután érkezett bejelentés arról, hogy egy idős salgótarjáni férfitől ismeretlen személyek három millió forint készpénzt csaltak ki. Külföldi telefonszámról hívták fel a sértettet azzal, hogy hozzátartozóját baleset érte, készpénzre van szüksége, amit rendőrök fognak elvinni neki.

A tévedésbe ejtett sértett ezt követően a lakcímére érkező, magukat rendőrnek kiadó személyeknek átadta a kért összeget.

Az ügyben korábban letartóztatott két szlovák állampolgárságú személy, egy 67 éves férfi és egy 52 éves nő volt az, aki az idős sértettől a pénzt átvette, majd még aznap a férfi a most elfogott gyanúsítotthoz juttatta el az átvett, bűncselekményből származó pénzt.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai beazonosították és egy május 18-án végrehajtott akció során Budapesten elfogták a pénzt megszerző 55 éves férfit, majd pénzmosás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

A férfi már volt büntetve ilyen jellegű cselekmény miatt, jogerősen 3 év 6 hó fegyházbüntetést kell majd letöltenie bűnszervezetben elkövetett csalási cselekmények miatt, mostani cselekményét visszaesőként követte el.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványa nyomán a bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását a bűnismétlés megakadályozása érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában