megelőzés

2021.04.02. 20:00

Teendők járványveszély idején: ezeket tanácsolja a szécsényi főorvos

A helyi egészségügyi centrum igazgató főorvosát, dr. Barrak Ahmadot napjaink súlyos problémájával, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos teendőkről kérdeztük.

Szenográdi Ferenc

Dr. Barrak Ahmad és páciense vizsgálat közben. A főorvos azt vallja, hinni kell a gyógyulásban, mert az erőt és hitet ad a felépüléshez

Forrás: NMH

Fotó: Sz. F.

– Hogyan érintette a vírushelyzet az intézményt?

– A védekező előírások betartása ellenére is több orvosunknak, asszisztensünknek pozitív lett a tesztje. Tehát minden szabály betartása mellett is elkapható a betegség. Olyanok is érkezhetnek vizsgálatra, akik látszatra egészségesek, nincs lázuk, mégis vírushordozók. Azt mondhatom, dolgozóink derekasan helytállnak. Bármennyire vigyázunk, veszélyeztetett helyzetben vagyunk. A ház látogatottsága bizonyos mértékben csökkent. Egyfelől az emberek a járványveszély miatt távol maradnak, nem kérik a halasztható szűrővizsgálatokat. Vannak, akik a karantén miatt nem hagyhatják el a lakásukat. Az intézetbe érkezőknek megmérjük a testhőmérsékletét, a véroxigénszintjét, fertőtleníteni kell a kezüket, nyilatkoznak az egészségügyi helyzetükről s arról, hogy mikor jártak külföldön.

Dr. Barrak Ahmad és páciense vizsgálat közben. A főorvos azt vallja, hinni kell a gyógyulásban, mert az erőt és hitet ad a felépüléshez | Fotó: Sz. F. / NMH

– Mit tapasztal, a vírus milyen hatással van az emberekre?

– A járványveszély mindenkit érint. Sajnos vannak, akik nem veszik komolyan, nem tartják be az egészségügyi előírásokat. Ám, ha megbetegednek, rádöbbennek, hogy mégsem volt igazuk. Néhányan viszont túlságosan szoronganak, depresszióba esnek a vírus miatti félelemtől. Természetes, hogy mindenkiben van és kell, hogy legyen egy bizonyos mértékű félelem, ami ráirányítja a figyelmet a védelemre. Azonban a túlzott félelem, a depresszió gyengíti az immunrendszert, az ilyen emberek könnyebben elkaphatják a betegséget. Nekik azt javaslom, forduljanak pszichiáterhez. Azok se roppanjanak össze, akik megbetegednek. Hinni kell a gyógyulásban, mert az erőt és hitet ad a felépüléshez. A fiatalok egy része azt vallja, hogy a vírus csak az időseket támadja. Pedig tudomásul kell venni, hogy nem válogat, minden korosztályra veszélyes. Az idősekre fokozottan kell vigyázni, mert az immunrendszerük már nem olyan erős. Hangsúlyozom, példák igazolják: a vírus fiatalokat, időseket egyaránt képes hatalmába keríteni.

– Orvosként milyen védekezést javasol?

– Elengedhetetlen az előírások betartása, a védekezés, tehát a szájmaszk viselése, a megfelelő távolságtartás, s kerülni kell a testi kontaktusokat, mint például a kézfogás, ölelés vagy a puszi. A megszokottnál gyakrabban mossunk kezet, használjunk fertőtlenítőt. Az erős immunrendszerrel rendelkezőknek jobb az ellenálló képessége. Ezért több vitamindús, fehérjét és ásványi anyagot tartalmazó ételeket fogyasszunk. Együnk sok gyümölcsöt, fogyasszunk megfelelő mennyiségű folyadékot, tartózkodjunk gyakran friss levegőn. Most még rövidebbek a nappalok, gyakori a borús idő, kevesebb napfény éri szervezetünket, ezért kevesebb D-vitamin képződik benne. Fontos ennek pótlása. Tartózkodjunk az alkoholtól, és természetesen a dohányzás sem tesz jót a szervezetnek. Reménykeltő, hogy megyénkben is folyamatos a védőoltások beadása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában