Koronavírus: Nógrád megyében is lehet számítani az önkormányzatok segítségére

A koronavírus-járvány új feladatokat adott a települések önkormányzatainak is. Azon túl, hogy a karanténba került személyek bevásárlását, gyógyszerkiváltását és más ügyes-bajos ügyeit intézik, az oltópontokra való eljutásban és a szükséges regisztrációban is segítenek a helyieknek.

Gulyás Edina

Valamennyi településen segítő kezet nyújtanak az oltópontokra, háziorvosokhoz való utaztatásban

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

Vanyarcon a könyvtárban dolgozó munkatársunk az adminisztrációs feladatokban segít az időseknek. Első lépésben e-mail-címet készít, majd regisztrálja az oltásra a hozzá fordulókat – tájékoztatott Hrncsjár Mihályné, a település polgármestere.

Hozzátette, hogy élnek a községben olyan szépkorúak, akiknek hozzátartozói nem helyben laknak, vagy nincsen autójuk. Őket a falgondnoki busszal juttatják el a salgótarjáni és a pásztói oltópontokra, vagy akár a helyi rendelőbe.

Nemtiben a karanténban lévőknek a bevásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában és a szociális étkezés házhoz szállításában segít az önkormányzat.

– A helyiek a község boltjaiban telefonon adják le a bevásárlólistát, az összeállított csomagot pedig a falugondnoki busszal házhoz visszük – fogalmazott Széll Istvánné, a település polgármestere, aki azt is elmondta: – Az új járműnek nagy hasznát vesszük, a salgótarjáni oltópontra szállítjuk vele azokat, akik máshogy nem tudnak eljutni a megyeszékhelyre. Amióta a helyi háziorvos is beadja a vakcinát, a faluban is megoldjuk a lakók utaztatását az orvosi rendelőbe, majd haza. A helyiek közül sokan élnek a fenti lehetőségekkel.

Karancslapujtőn igény esetén segítik a helyieket az oltáshoz szükséges regisztrációban. Lantos Ibolya, a község jegyzője arról tájékoztatott, hogy az orvosi rendelőben nincs elegendő helyiség, így a falu központjában alakítottak ki oltóhelyet. Az előírások szerint a várakozóknak, az adminisztrációs feladatoknak, az oltásnak és azt követően a páciensek megfigyelésének is külön helyiséget kell biztosítani.

A közösségi színtér épületében lévő oltóhelyen kényelmes körülmények között vehetik fel a helyiek az oltást. Ide és a megyeszékhelyen lévő oltópontra is megoldják a lakók szállítását. Erre a célra a mezőőri szolgálatban részt vevő gépjárművet és a polgárőr-egyesület régi autóját is szolgálatba állították.

– A körzeti orvos szervezi az oltásokat, az ő jelzésére már néhány alkalommal segítettünk a helyieknek a balassagyarmati oltópontra való eljutásban – közölte Babicska Károly, Nagyoroszi polgármestere, hozzátéve: – Szintén a háziorvos kérésére tüntettük fel a település honlapján, hogy milyen típusú és hány darab vakcina áll a helyiek rendelkezésére.

A polgármester is a volán mögé ül

– Háziorvosunk elkötelezett a vakcinák mellett, így magas a községben a beoltottak száma – mondta Szabó Vilmos, Rimóc polgármestere. – Az önkormányzat folyamatosan a helyiek rendelkezésére bocsátja a falugondnoki buszt, a salgótarjáni és a balassagyarmati oltópontra szállítjuk azokat, akik máshogy nem tudnak oda eljutni. Hétvégente is biztosítjuk az utazást, ha nincs sofőr, akkor én ülök a volán mögé. A művelődési ház alkalmazottjai segítik a regisztrációban az időseket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai pedig az általuk működtetett Jelenlétházban teszik ugyanezt. Vannak ugyanis olyan lakosok, akik nem rendelkeznek eszközökkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában