adomány

2021.03.10. 14:27

Saját festményével segítette a kilenc hónapos Lili gyógyulását a pásztói művésznő

A közelmúltban licitálásra bocsátotta egyik festményét a közösségi oldalon Szabó Judit helyi művész, hogy egy beteg gyermek gyógyulását segítse.

N. O.

– Az interneten láttam a felhívást, miszerint van egy kislány, Lilike, aki SMA1 betegségben szenved. A családnak hozzávetőlegesen hétszázötvenmillió forintra van szüksége ahhoz, hogy meg tudják vásárolni a szükséges gyógyszert. Nagyon megérintett a története, és úgy éreztem, muszáj valamit tennem az ügy érdekében – közölte Szabó Judit, aki eddig egyébként több ilyen típusú betegségben szenvedő gyermeket támogatott már az elmúlt évek során.

A művész festménye a Túl távol elég közel címet kapta. A mű egyébként nagyon közel áll az alkotó szívéhez, és több alkalommal is kiállították már a képet. Ennek ellenére úgy érezte, hogy a jó cél miatt megéri megválni tőle.

Szabó Judit képét egy Pest megyei gyűjtő vette meg
Fotó: Beküldött fotó

– Nem gondoltam volna, hogy ennyi emberhez eljut az alkotásom, amelyet végül harmincezer forintért vásárolt meg egy Pest megyei férfi, aki rögtön a családnak utalta az összeget – mondta el portálunknak Szabó Judit.

Hozzátette: amennyiben lesz rá alkalma, akkor a jövőben is szeretne segíteni ehhez hasonló felhívás keretében. A festőművész kitért arra is, hogy feltöltötte lelkét a jó cselekedet és az, hogy hozzájárulhatott a kislány gyógyuláshoz.

Továbbá bízik benne, hogy a licitálással egy picit másokat is sikerült ösztönöznie, hogy valamilyen formában segítsék a betegeket, akiket pár ezer forint is közelebb juttathat a célhoz, hiszen hazánkban sajnos rengeteg támogatásra szoruló kisgyermek él.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában