Karantén alá került az Acélgyári úti hajléktalanszálló

Karantén alá vonták a hajléktalanok ellátásáról gondoskodó férfi átmeneti szállót a városban. Az intézményben nincs bizonyítottan fertőzött lakó, de egyik társuk koronavírustesztje pozitívnak bizonyult.

F. O.

Forrás: Shutterstock

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivatala Népegészségügyi Osztálya az Acélgyári úton lévő hajléktalanszállón tíznapos karantént rendelt el. A járványügyi megfigyelést az indokolta, hogy a szálló egyik lakójának – kórházba szállítás közben, a mentőautóban elvégzett – tesztje pozitív lett.

Szőllős Józsefné intézményegység-vezető portálunk megkeresésére elmondta, hogy amennyiben nem találnak új fertőzöttet, addig a karantén idejét tíz napra határozták meg.

– Jelenleg 34 fedél nélküli tartózkodik életvitelszerűen az átmeneti szállón és közöttük nem találtunk koronavírus-fertőzöttet. A felügyelő személyzet – éppen úgy, ahogy eddig – hét munkatársból áll – mondta el az intézményegység-vezető.

Hozzátette: a kollégáikra nem vonatkozik a zárlat, a népegészségügyi osztály határozatában részletesen leírták a protokollt, miszerint rendszeres kézfertőtlenítés, folyamatos maszkhasználat és napi kétszeri testhőmérséklet-ellenőrzést kérnek a személyzet részéről.

Szőllős Józsefné arra is kitért, hogy a lakók élelmezése megoldott és ebben pályázati források is a segítségükre vannak. Amennyiben egyedi igények jelentkeznének, azt a munkatársaik elintézik, vagy beszerzik az ott élőknek.

Egészségügyi ellátásukat a háziorvosi szolgálat biztosítja. A szállón élők mindeddig zökkenőmentesen betartották a szabályokat, így biztonsági szolgálat igénybevételére és rendőrségi segítségnyújtásra nem volt szükség.

Borítóképünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában