Szigoratások

2021.03.06. 06:58

Boltok, szolgáltatók, lezárások – az összes szabály, hogy hova mehetünk hétfőtől

Összegyűjtöttük a március 8-tól érvényes új rendelkezéseket, amelyek arra is kitérnek, milyen üzletek és szolgáltatók lehetnek nyitva a nagy zárlat alatt.

Nool

Forrás: shutterstock

Megjelentek a március 8-tól érvényes szigorítások pontos meghatározásai a Magyar Közlönyben. A csütörtökön bejelentett, és pénteken kicsit ki is bővített ideiglenes védelmi intézkedések részletszabályai a boltok, a szolgáltatók tekintetében is pontosan meghatározzák a következő két hetünket. A rendelet értelmében állatorvoshoz és mezőgazdasági boltba például ugyanúgy járhatunk, elviteles ételért is bemehetünk étterembe, viszont a home office a közigazgatásban is megjelenik. Szerelőt viszont továbbra is hívhatunk, ha baj lenne.

Fontos tudni, hogy ezek az előírások nem kiváltják a korábbi korlátozásokat, hanem azokat a friss rendeletben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni, tehát a kijárási tilalom este 20 és reggel 5 óra között is érvényben maradt, vagyis, bár lehet mondjuk kocogni vagy biciklizni (egyéni sportot űzni) a szabadban, azt ne éjszaka tegyük például. Szintén fontos részlet, hogy a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatókra és a nagykereskedőkre nem vonatkozik a rendelet. Lássuk a részleteket!

Távolságtartás és maszkviselés

  • Közterületen, illetve nyilvános helyen mindenki köteles a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legszűkebb körre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.
  • A települések belterületein, az utcákon és közterületeken bizonyos kivételeket leszámítva kötelező az orvos, munkavédelmi textil vagy egyéb anyagból készült maszkot úgy viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
  • Nem kell maszkot viselnie a hatévesnél kisebbeknek, az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élőknek
  • Sport, szabadidő

  • kijárási tilalmon kívüli időben egyéni, szabadidős sporttevékenység folytatható egyedül, vagy az egy háztartásban élőkkel, de másoktól legalább 1,5 méteres távolságot tartva, lehetőség szerint zöldterületen
  • sportolás közben nem kell maszkot viselni
  • a parkok, arborétumok, erdők nyitva lesznek
  • Üzletek, boltok

    Csak azokban az üzletekben tartózkodhat más a dolgozókon kívül, amelyeket a kormányrendelet felsorol. Eszerint nyitva lehetnek a vásárlók előtt

  • a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletek
  • a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (így különösen illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert,

  • vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító) üzletek

  • a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység

  • elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletek (így különösen a járművet,

    a gépet, az alkatrészt, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletek), kivéve a főtevékenységként szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazó üzleteket

  • az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek
  • a mezőgazdasági boltok, ideértve a műtrágyát értékesítőket és a vágóhidakat
  • a kertészeti árudák és faiskolák
  • a piacok, termelői piacok (de azok az üzlettípusok itt sem, amelyeket ez a lista nem tartalmaz)
  • a gyógyszereket, a gyógyászati segédeszközöket, az optikai és látszerészeti eszközöket forgalmazó üzletek, vagyis a gyógyszertárak és az optikák is
  • az állatgyógyszertárak
  • a benzinkutak
  • a nemzeti dohányboltok
  • az újságosok.
  • Ételrendelés, elviteles vásárlás

    Azokban a vendéglátó üzletekben, éttermekben, ahol elvitelre lehet ételt vásárolni, addig bent lehet tartózkodni, amíg az éltelt kiadják, elviszik.

    Virágboltok

    A virágboltok (egészen pontosan az elsősorban dísznövényt árusító üzletek) március 8-án nyitva lehetnek, oda bemehetnek a vevők.

    Szolgáltatások

    A személyes megjelenést igénylő szolgáltatások helyiségeit, helyszíneit zárva kell tartani, kivéve bizonyos eseteket. Ezek pedig a:

  • a pénzügyi szolgáltatások
  • a közlekedési és a szállítási szolgáltatások
  • a magánegészségügyi szolgáltatók, ideértve a szemüvegkészítést,
  • a szociális szolgáltatások
  • a postai, a csomagküldő és a házhozszállítási szolgáltatások
  • totózók és lottózók
  • szervizek (jármű, mezőgazdasági és iparigép, háztartásigép) épületgépészeti szolgáltatások)
  • az informatikai, a kommunikációseszköz-javítási szolgáltatások
  • a temetkezési szolgáltatások
  • az állategészségügyi szolgáltatások, tehát az állatkórházak, állatorvosi rendelők is
  • az állat-, növényegészségügyi, élelmiszer-vizsgálati laboratóriumi szolgáltatások
  • az élelmiszer-feldolgozási szolgáltatás
  • a közétkeztetés
  • az állattenyésztési szolgáltatás,
  • az ügyvédi szolgáltatások, vagyis az ügyvédi irodák is
  • a biztonsági szolgáltatások
  • az épületüzemeltetési és irodai szolgáltatások
  • a jármű- és gépkölcsönzők
  • a mosási és tisztítási szolgáltatások, vagyis például a mosodák is.
  • Minden egyéb helyen, ahol egyébként személyes megjelenést igénylő szolgáltatást nyújtanak, csak az ott dolgozók tartózkodhatnak. Az ideiglenes védelmi intézkedés betartásáról a helyszín üzemeltetője vagy vezetője köteles gondoskodni.

    " data-width="552">

    Kaszinók

    A kártyatermek és kaszinók sem lehetnek nyitva, ott csak az ott dolgozók tartózkodhatnak, és erről is a hely üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni.

    Versenysportolók

    A jégpályákat, uszodákat, az edző- és fitnesztermeket és a sportlétesítményeket a sportról szóló törvény szerint versenyszerűen sportolók edzés vagy sportrendezvény céljából látogathatják. Versenyszerűen sportoló az, aki a sportszövetség által kiírt, szervezett vagy engedélyezett versenyeken, vagy versenyrendszerben vesz részt. Amatőr vagy hivatásos sportoló is lehet.

    Bírságok, büntetések

    A védelmi intézkedések betartását a rendőrség a honvédség bevonásával ellenőrzi. Ha találnak olyan üzletet, szolgáltatót, ami megszegi az előírásokat (tehát például nyitva van, miközben nem fogadhatna vevőket, ügyfeleket), vagy ha kaszinó vagy szálláshely szeg szabályt, bírságot szabnak ki. A szálláshelyeken például továbbra sem látogathatóak az olyan közösségi terek, mint az uszoda, a játszóház vagy épp az edzőterem, azokat még a jogszerűen ott tartózkodó vendégek sem használhatják.

    A bírság összege százezertől egymillió forintig terjedhet, a helyet pedig legalább egy, legfeljebb egy évre be is zárathatják. Ha egy nap többször szegnek szabályt, többször is lehet büntetést kiszabni ugyanarra a helyre, és a szankciókat egyszerre is alkalmazhatják.

    Ha az adott hely, szervező, üzemeltető vagy annak alkalmazottja mindent megtett a szabályok betartásáért, így például felszólította a vendéget a távozásra, pláne, ha ő maga értesítette a rendőrséget, hogy nem boldogulnak a renitenssel, akkor nem kap bírságot, sem figyelmeztetést, sem semmit. Ha csak részben tett meg mindent a szervező, üzemeltető, akkor azt figyelembe veszik a büntetésnél.

    Aki az ideiglenes védelmi intézkedéseket megszegi, az szabálysértést követ el. A szabálysértési pénzbírság legalacsonyabb összege 5000, a legmagasabb 500 ezer forint, a helyszíni bírságé ötezer és 150 ezer forint, ismételt elkövetésnél 200 ezer forint lehet.

    Oktatás

    A köznevelési intézmények – az óvoda és a pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmények kivételével – és a szakképző intézmények tantermen kívüli, digitális munkarendben működnek, az óvodákban pedig rendkívüli szünet lép életbe.

    A kollégiumok – a középfokú oktatási intézményekre vonatkozó jogszabályok szerint – az oktatási intézmény igazgatójána döntése szerint működnek. A köznevelési és szakképzési intézmények működéséről a köznevelésért, illetve a szakképzésért felelős miniszter határozatban rendelkezik.

    A felnőttképzést digitális eszköz segítségével, vagy zárt rendszerű elektronikus távoktatás, illetve távoktatás formájában kell megszervezni, befejezni abban az esetben is, ha azt jogszabály, támogatói okirat, támogatási szerződés, felnőttképzési szerződés, hatósági szerződés vagy képzési program egyébként nem teszi lehetővé.A felnőttképzésben vizsga nem szervezhető. Az e rendelet hatálybalépésekor már megkezdett és folyamatban lévő, illetve újonnan meghirdetett vizsgákat el kell halasztani. A jogi szakvizsgák a vonatkozó rendelet szerint szervezhetőek meg.

    Közigazgatás

    A közigazgatásban foglalkoztatottak a munkájukat a munkavégzés rendes helyétől eltérően, a lakó-, illetve tartózkodási helyükön, saját eszközeikkel végzik. Munkahelyen történő munkavégzés viszont elrendelhető azoknál, akik esetében ez feltétlenül szükséges,

    így különösen a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben részt vevők, valamint azok számára, akiknek az elvégzendő munka jellege a lakó-, illetve tartózkodási helyükön történő munkavégzést nem teszi lehetővé.

    Gazdaság

    A kormány felkéri a gazdasági szereplőket, hogy törekedjenek az otthoni munkavégzés jogintézményének alkalmazására.

     

    HIRDETÉS

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában