szabadtéri tűz

2021.03.18. 13:54

Az emberi gondatlanság miatt terjednek könnyen a lángok Nógrád megyében

Tavasszal egyre többen hívják segítségül a tüzet a kertjeikben vagy környezetükben található elszáradt növények eltüntetéséhez. Idén március közepéig több mint hatvan szabadtéri tűzesethez vonultak már szűkebb hazánk lánglovagjai. Összegyűjtöttük, mire érdemes odafigyelnie annak, aki úgy dönt, hogy a gaznak égnie kell.

Veres Edina

A legfontosabb szabály: a tüzet sosem szabad felügyelet nélkül hagyni

Forrás: Shutterstock

A tavasz beköszöntével szinte nem múlik el nap a szabadtéri tüzekről érkezett híradások nélkül. Csak a hét első napján hat helyszínre kellett vonulniuk a tűzoltóknak vegetációs tüzek miatt. Kedden Nemti és Mátraterenye között, a Zagyva-patak partján égett száraz fű és nádas mintegy ezer négyzetméteren, illetve Nógrádmegyerben is száraz fű és bozótos kapott lángra egy ötszáz négyzetméteres területen.

Molnár Adrienn, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője portálunk érdeklődésére elmondta: szűkebb hazánk tűzoltóit tavaly háromszáz szabadtéri tűzhöz riasztották, míg idén március közepéig már több mint hatvan ilyen tűzesethez vonultak.

– Az enyhülő időjárás miatt egyre többen kezdenek neki a kerti munkálatoknak, emiatt napról napra emelkedik a szabad területi tüzek száma. Ezek kialakulásának különösen kedvez a most következő időszak, hiszen a még száraz növényi részek könnyen lángra kapnak, a szeles időben pedig a legkisebb tűz is gyorsan továbbterjedhet. A szabadtéri tüzek túlnyomó többsége az emberi gondatlanságra és felelőtlenségre vezethető vissza, holott sokat tehetünk azért, hogy megóvjuk környezetünket és a levegő tisztaságát – mondta Molnár Adrienn. A megbízott szóvivő emellett azt is elárulta, hogy mire kell különösen odafigyelnie annak, aki szabad téren a lángok segítségével szeretné eltüntetni a növényi hulladékot.

Az első – és talán legfontosabb – szabály, hogy a tüzet sosem szabad felügyelet nélkül hagyni, illetve mindig legyen a közelben megfelelő mennyiségű oltóanyag. Természetesen ezek közé nem csak a víz tartozik, a homok vagy a tűzoltó készülék is megfelel a célra. Emellett a tűz irányításához szükséges kéziszerszám – például gereblye, lapát vagy vasvilla – is mindig legyen kéznél. A tűz ne legyen sose nagyobb annál, mint amekkorát az érintettek még folyamatosan felügyelet alatt tudnak tartani. Csak olyan területen szabad égetni, ahol a lángok az élőlényekre és a környezetre nem jelentenek veszélyt.

Csak kiszáradt növényi hulladék kerüljön a tűzre, mivel a még nedves, frissen levágott levelek és gallyak „máglyára vetése” fokozott füstképződéssel jár. Az égetés befejeztével minden esetben meg kell győződni arról, hogy a parázslás és izzás már megszűnt. Feltámadó szél esetén pedig haladéktalanul el kell oltani a lángokat.

– Belterületen csak ott szabad kerti zöldhulladékot égetni, ahol ezt a települési önkormányzati rendeletben megengedik. Ezek a határozatok veszélyhelyzet kihirdetésének a végéig érvényesek, amennyiben ilyen döntés nincs érvényben, úgy a településen tilos az égetés. Az önkormányzati rendeletek meghatározzák az égetés napját vagy napjait, valamint az időkeretet is. Más időpontban tilos tüzet gyújtani. Háztartási hulladékot, például műanyagot vagy gumit égetni sem belterületen, sem külterületen nem szabad. Sőt, még tüzelő- és fűtőberendezésben is tilos elégetni az ilyen anyagokat – hangsúlyozta a megbízott szóvivő.

A szabadtéri tüzekkel kapcsolatban Molnár Adrienn kiemelte, ha mégis megtörténik a baj, a 112-es segélyhívó számon kérjék az érintettek a tűzoltók segítségét. Azok, akik megszegik a szabályokat, tűzvédelmi bírsággal sújthatók, melynek összege az előidézett károk mértékétől függően húszezer forinttól hárommillió forintig is terjedhet.

Írásos értesítés szükséges

A külterületi tarlók és a vágott növények égetése csak az erre illetékes hatóság által elrendelt esetben lehetséges. Ezt a tevékenységet a munkálatok előtt öt nappal az illetékes katasztrófavédelmi területi szerv felé írásban jelezni kell. Erdőkben csak az arra kijelölt helyeken szabad tüzet gyújtani. Először a tűzrakó hely környékét meg kell megtisztítani a levelektől és faágaktól, hogy a lángok ne terjedhessen át az erdőre. Emellett itt is szükséges betartani a már fent említett általános szabályokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában