Cserhátsurány

2021.02.26. 15:12

Elhanyagolt épületeket szeretne felújítani a surányi önkormányzat

Nehéz heteket-hónapokat él mostanában Cserhátsurány önkormányzata. A járványhelyzet okozta kényszerintézkedések mellett tavaly időközi választás volt a településen, de a rosszabb anyagi körülmények között is mindenképpen előretekint a falu vezetése.

Hegedűs Henrik

Közösségi tér lesz az egykori kocsmából. Nyár elejére készülhet el teljesen az épület – mondja Katulin Károly

Forrás: NMH

Fotós: L.B.

Cserhátsurány központjába érkezve, a régi buszfordulóban éppen egy méretes munkagép takarította a területet. Ide beszéltünk meg találkozót Katulin Károly polgármesterrel. Egy lépcsősoron vezetett bennünket az egykori italbolt épületébe, ahol az év legjelentősebb helyi kivitelezése zajlik.

– Közösségi térré varázsoljuk át a kocsmát – kezdte mondandóját a polgármester. – Egyre elszomorítóbbá vált az ingatlan állapota, épp itt volt már az ideje a hasznosításnak. A pénzügyi alapot ehhez a Belügyminisztérium pályázatán elnyert mintegy 14 millió forintos összeg jelentette, ebből végeztük el a legszükségesebb külső felújításokat, a tető és a nyílászárók kicserélését, míg a belső munkák most zajlanak. Felvettük a kapcsolatot a Balassi Bálint Megyei Könyvtárral, és a salgótarjáni központú intézmény könyvtárellátó szolgálatának segítségével szerezzük meg a berendezések egy részét, bútorokat, polcokat, játékokat. Olyan helyet szeretnénk itt kialakítani, ahol minden korosztály megtalálja az ízlésének megfelelő szabadidős tevékenységet, akár olvasásról, akár egy kávé melletti kellemes beszélgetésről, netán kézimunkázásról, vagy internetezésről van szó. Terveink szerint a nyár elején a közösségi teret átadhatjuk a lakosságnak.

Közösségi tér lesz az egykori kocsmából. Nyár elejére készülhet el teljesen az épület – mondja Katulin Károly
Fotó: L.B. / NMH

Katulin Károly hozzátette, a szomszédos, ugyancsak üresen álló házat is szeretné benépesíteni az önkormányzat. Itt alakítanának ki házasságkötő termet, tárgyalóhelyiséget, irattárat, civil szervezetek irodáját, míg az egyik szobát szolgáltatási célra, például fodrászüzletnek kínálnák bérbe. A korszerűsítés elvégzéséhez keresik a forrásokat, reménykednek benne, hogy akad majd pályázat, amin támogatást nyerhetnek el a fontos beruházásra.

– Az elmúlt esztendőben igyekeztünk olyan feladatokat megoldani, amit a lakosság korábban igényelt – folytatta beszámolóját a polgármester. – A településünkön átvezető út menti horgásztó medre egyre jobban iszapossá vált, ami veszélyeztette a későbbi haltelepítéseket. Ezt önerőből elvégeztettük, a kitermelt iszapot a horgászegyesület szállíttatja el, illetve segítünk még rendezettebbé, szebbé tenni az állóvíz környékét.

Katulin Károly kifejtette még, hogy 2020-ban az előző önkormányzat által elnyert támogatásból megtörtént a polgármesteri hivatal és az általános iskola sportcsarnokának energetikai korszerűsítése. Több útszakaszt mart aszfalttal láttak el, valamint tervezik pár régebben megvásárolt ingatlan felújítását, amelyek például horgásztanyának vagy a közfoglalkoztatottak bázisának megfelelne. A Magyar Falu Program támogatásából az új háziorvosi szolgálati lakást alakítanák ki, illetve újabb utak rendbetételét végeznék el 2021-ben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában