Nógrád megye

2021.01.02. 07:18

Pénzügyőrök segítik a rendőri munkát

A koronavírus-járvány második hullámában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eddig országszerte mintegy háromszáz pénzügyőrrel, 2500 alkalommal, több mint húszezer órában segítette a magyar rendőrség munkáját – közölte portálunkkal Gáspárné Pál Erika.

G. K.

A NAV Nógrád megyei igazgatóságának referense hozzátette: főbb feladatuk a járőrözés, a korlátozó intézkedések betartásának, illetve a hatósági karantén szabályainak az ellenőrzése volt.

– A védekezésben, a járvány terjedésének lassításában, továbbá a megfékezésében a megszokottnál is fontosabb a közrend és a közbiztonság fenntartása – emelte ki Gáspárné Pál Erika.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád megyei igazgatóságának referense kifejtette továbbá: a rendvédelmi szervek egymás munkáját segítve, továbbá megerősítve működnek együtt a koronavírus okozta világjárvány megelőzését, illetve visszaszorítását célzó hatósági feladatok ellátásában.

Ezek is érdekelhetik