koronavírus

2020.11.15. 20:00

Ezekről tudnia kell: a nyolc legfontosabb koronavírus hír

A héten újabb rekordokat döntött a koronavírus-fertőzöttek száma és rengeteg új korlátozást vezettek be. Mutatjuk a legfontosabb híreket.

Forrás: Shutterstock

Kedden a parlament elfogadta a rendkívüli jogrendről szóló törvényt. Összegyűjtöttük a november 11-től szabályos új rendelkezéseket, amelyek az utcai maszkviselést éppúgy érintik mint hogy milyen büntetésre számíthat az, aki megszegi a kijárási tilalmat.

Salgótarján polgármestere közösségi oldalán jelentette be szerda este, hogy csütörtöktől milyen változások léptek érvénybe a koronavírus-járvány miatt.

Facebook-oldalunkon szerda este azt is megmutattuk, hogyan ürült ki Salgótarján 20 óra előtt:

A korlátozások értelmében a megye legtöbb rendezvénye elmarad. A salgótarjáni színház közleményben jelentette be, hogy mely előadásokat érint a szigorítás. Emellett elmaradnak a bérmálások és az ünnepélyes püspöki búcsúi szentmisék is.

Jó hír viszont az amatőr sportolóknak: Csányi Sándor, az MLSZ elnökének hétfői bejelentésével szemben mégsem áll le a küzdelem az alsóbb osztályú labdarúgó-bajnokságokban Magyarországon.

A kormány megadja a lehetőséget arra is, hogy a kijárási tilalom alatt is lehessen kutyát sétáltatni.

Szombaton a kormányfő bejelentette, hogy akik digitális oktatásban vesznek részt, s ezért a világhálót használják, harminc napra ingyen vehetik igénybe az internetet.

A Balassagyarmati kórház továbbra is ellátja a koronavírusos betegeket. Csach Gábor szerint 150-nél is több koronavírusos beteget gyógyít a kórház fertőző osztálya. Országos sajtóinformációk szerint Majkát a ebben a kórházban ápolták, de már hazaengedték, jelenleg otthonában gyógyul.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában