aranyminősítés

2020.09.11. 11:25

Népdalokkal éltetik tovább Kisterenye hagyományait

A nagy múltra visszatekintő Kisterenyei Palóc Népdalkör tagjai augusztus végén aranyminősítéssel tértek haza a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége által Balatonfüreden megrendezett Népdalkörök VIII. Országos Fesztiváljáról. Sikerük titka az összetartásban, valamint a helyi hagyományok és az éneklés iránti töretlen szeretetben gyökerezik.

Palchuber Kinga

Gyönyörű népviseletükben rendre visszatérő vendégek Bátonyterenye és a megye más településeinek rendezvényein

Forrás: NMH

A Kisterenyei Palóc Népdalkör több mint négy évtizeddel ezelőtt alakult meg, amelynek tagjai mindenkor a hagyományőrzést és a régi nóták éltetését tekintették elsődleges céljuknak. Máthé Rita, a népdalkör vezetője érdeklődésünkre elmondta: Kisterenyén igen nagy múltja van a helyi tradíciók ápolásának. Az elsők között Ágasvári Sándorné nevét kell megemlíteni, aki már a második világháború utáni időszakban megalapította országszerte ismertté vált hagyományőrző csoportját.

Tagjai nem csupán énekükkel, de táncukkal is éltették a népi szokásokat: általuk vált híressé többek között a kisterenyei csárdás is. Ezt követően a helyi asszonyok – Kómár Sándorné, Márton Istvánné Szeberényi Julianna, Sándor Imréné, Molnár Sándorné, Tóth Lászlóné és Andrássy Józsefné – sorra adták egymásnak a stafétát, hogy a régi kisterenyei énekeken keresztül tovább éltessék múltjuk egy-egy apró darabkáját és értékeit.

– A dalokról és a népi hagyományokról Márton Istvánnétól, Julis nénitől nagyon sokat tanultam. Ő jelenleg 93 éves, de tanácsért és segítségért máig bátran fordulhatok hozzá.

Gyönyörű népviseletükben rendre visszatérő vendégek Bátonyterenye és a megye más településeinek rendezvényein| Fotó: NMH

Az irányítását követően Sándor Imréné, majd Tóth Lászlóné és Andrássy Józsefné a kisterenyei Kastélykerti Nyugdíjas Klubon belül működtették tovább a népdalkört. Négy éve pedig először a próbák vezetését, majd 2017 elején már a csapat teljes körű egyengetését is rám bízták – tette hozzá Máthé Rita, aki megtiszteltetésnek érzi a feladatot.

Kiemelte: a dalkör célja, hogy a népdalokon keresztül éltessék a hagyományokat, és országszerte hírét vigyék Kisterenye kincseinek. – Olyan dalokat is szerettem volna a felszínre hozni, amelyek már jó ideje nem csendültek fel a próbákon. Igyekeztem visszanyúlni a fellelhető gyűjtésekhez, s az addig ismert – elődeim által összeállított – dalos csokrok mellé új összeállításokat is létrehoztam. Jelenleg rajtam kívül 13 nyugdíjas erősíti a csapatot, akik országszerte bemutatkoztak már a színpadon színes műsoraikkal – emelte ki Máthé Rita.

A népdalkör Bátonyterenye és a megye településeinek rendezvényein rendre visszatérő vendég, de emlékezetesen szerepelt az utóbbi években Pécsett és Tihany pódiumain is. Emellett a város testvértelepülésének, Ipolyhídvégnek a programjait is gyakran színesítik énekeikkel.

Máthé Rita büszkén mutatja az elnyert aranyminősítés oklevelét
Fotó: NMH

A Kisterenyei Palóc Népdalkör augusztus végén a balatonfüredi Országos Nyugdíjas Kulturális Találkozó és Népdalköri Fesztiválon sikeres szereplésével megszerezte harmadik, dicsérettel kiemelt aranyfokozatát. Két évvel ezelőtt Budapesten, tavaly pedig Balatonalmádiban szerzett hasonló minősítést a csapat. – Az efféle sikerek tagjainkat mindig megerősítik abban, hogy jó úton járnak. Arra törekszünk, hogy az ének áthassa a mindennapjainkat, továbbra is összetartson minket és boldogságot hozzon az életünkbe! – hangsúlyozta a vezető.

A népdalkör a jövőben szeretné még országszerte hallatni hangját, de közösen dolgoznak egy kisterenyei népdalkönyv összeállításán is. Remélik, hogy a hagyományok évtizedekkel később sem vesznek a feledés homályába, ezért a fiatokkal is szeretik megismertetni a régi szokásokat, dalokat és értékeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában