bányásznap

2020.09.07. 11:29

Hetvenedik alkalommal ünnepelt a bányász közösség Nógrádban

Jó szerencsét! – egy emberként hangzott fel szombaton a köszöntés Baglyasalján, az immár 70. alkalommal megrendezett Nógrád Megyei Bányásznapon. Bár a járvány miatt idén szerényebb keretek között ünnepelt a bányászközösség, de így is méltóan emlékezett meg a szűkebb hazánk számára máig oly’ sokat jelentő bányászmúltra.

Palchuber Kinga

Rendre megkondul a harang... Nógrádban máig hűen ápolják az embert próbáló szakma művelőinek emlékét

Forrás: NMH

Fotó: H. Cs

A hetvenedik alkalommal életre hívott Nógrád Megyei Bányásznap az elmúlt hétvégén a városrész temetőjében koszorúzással és gyertyagyújtással kezdődött a bányász hősi halottak sírjánál. Ezt követően a Targos István-emlékműnél hajtottak fejet az emlékezők, majd a baglyasaljai bányász emlékhelynél is elhelyezték a tisztelet virágait.

A múltidézés után a jelenlévők a Bóna Kovács Károly Általános Iskola és Diákotthon udvarán folytatták az ünneplést, ahol közösen emlékeztek az egykor szénbányában, a föld alatt vagy külszíni fejtéseken dolgozó mindennapi hősökre. Elsőként Dobor István, a Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottság elnöke köszöntötte a nyugdíjas bányászokat és családjaikat, majd Salgótarján önkormányzata nevében dr. Dániel Zoltán alpolgármester mondott ünnepi beszédet.

Rendre megkondul a harang... Nógrádban máig hűen ápolják az embert próbáló szakma művelőinek emlékét | Fotó: H. Cs / NMH

– A bányászathoz fűződő ünnepeknek városunk mindig méltó otthona. Salgótarján a bányászatból épült fel és vált megyeszékhellyé, ahol a nagy múltú bányásztársadalom hagyományait máig hűen őrzi a közösség – mondta dr. Dániel Zoltán, hozzátéve: – A megye polgárai büszkeséggel tekinthetnek vissza a nógrádi bányászat mintegy 150 éves történetére és eredményeire, amelyet a fiatalabb generációval is fontos megismertetni.

Az alpolgármester kiemelte: a bányászok nem csupán egy embert próbáló szakma elhivatott művelői voltak, de azok a mindennapi hősök is, akik emberségből, szolidaritásból, odafigyelésből és bátorságból mindig jelesre vizsgáztak.

Ezt követően Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is méltatta a bányászok munkáját.

– A 19. században Kelet-Nógrádban meglelt jelentős szénvagyon nélkül talán Kisterenye, Nagybátony és Salgótarján ma csak faluként létezhetne. E kincset azonban a felszínre is kellett hozni, s ehhez a mindenkori békeidők legbátrabb harcosai, a széncsatákat megnyerő bányászok nélkülözhetetlen segítséget jelentettek – emelte ki az közgyűlési elnök.

Skuczi Nándor hangsúlyozta: a csodálatos bányásztársadalom olyannyira öntudatos és bajtársias volt, hogy saját erőből hozta létre Salgótarjánban saját kórházát 1870-ben, a legendás bányatárspénztárba történő önkéntes befizetésekkel.

– Az ’50-es években 44 akna működött a környéken, majd a 60-as évekre Kányás, Tiribes, Ménkes és Szorospatak maradt csak meg. Bár a bányászat mára ugyan megszűnt, ám hagyományait, értékeit és emlékeit a köztünk élő nyugdíjas bányászok és családjuk a jelenben is hűen ápolják. Ők azok a hétköznapi hősök, akiknek erkölcsi tartása, bátorsága, önfeláldozása és hűsége mindenkor példaértékű – hangsúlyozta a közgyűlési elnök.

Dobor István a megnyitóünnepség végén dr. Dániel Zoltánnak és Skuczi Nándornak is bányászemléktárgyat nyújtott át a nagy mértékű támogatásért. A bányásznapot a helyi hagyományőrző csoportok fellépése színesítette meg.

Gazdára találtak az elismerések

A jubileumi bányásznapon több elismerés is gazdára talált. Rabi Ferenc, a Bánya-, Energia és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke emlékgyűrűt és oklevelet nyújtott át Varga Tibornak, a dorogházai alapszervezet elnökének és Horváth Jánosnak, Mátramindszent polgármesterének. Skuczi Nándor elismerő oklevelet adományozott Bodor Józsefnek, Miliczki Ferencnek, Mészáros Istvánnak, Szolnoki Bélánénak és Tóth Jánosnak. Adorján László, Bodor József, Kövesi Tibor, Szücs Zoltán, Almási Jánosné és Nagy Károly jubileumi korsót és elismerést vehetett át áldozatos munkájáért Dobor Istvántól. Kovács Lászlóné, a Baglyasalja Barátainak Köre elnöke elismerésben részesítette támogatásáért Rabi Ferencet, Tarnócziné Máté Melindát, Zsosa-Bajcsai Boglárkát, Szolnoki Elemért, Mocsári Zoltánt, Három Bélát és Dobor Istvánt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában