Nógrádi UFO-akták

2020.07.24. 19:50

A kazári ufó-kutató is utánajárt a nagykanizsai gabonakörök legendájának

A kazári származású kutató, Miskolci László saját szemével vizsgálta meg a nagykanizsai gabonaköröket.

B.L.

Június második felében a Bors jelentette meg elsőként, hogy furcsa fényvillanásokat videóztak le egy autóból Nyíregyháza közelében.

- Nem sokkal később felkeresett egy szemtanú, aki nem értette, hogy miért így közölték le a portálok a hírt, ugyanis ez az eset valójában Nagykanizsán történt. Ő maga is videóra vette a különös jelenséget, ugyanis helybéli lakos és az erkélyről látta a felvillanásokat. Pár nappal később fedezték fel a gabonakört a repülősök, a drónosok és az arra járók. Nem lehet tudni, hogy a két jelenség között van-e kapcsolat, de mindenesetre furcsa az egybeesés.

A nógrádi kutató ezután kutatótársát, a nagykanizsai Tóth Lászlót is értesítette a gabonakörről, hogy vizsgálja meg, amíg el nem lepik az érdeklődők. Ő kihívta a helyi médiát, majd az országos tévék is felkapták a hírt. Tóth László úgy vélte, hogy nem a földönkívüliek műve a kör, hanem egy különleges villám az oka, ami lenyomta a gabonaszálakat.

Miskolci László csak júliusban jutott el a 28 méter ármérőjű körhöz, ekkor azonban már jóformán tönkretették azt, nyilván sok ember ment oda megnézni és össze-vissza járkáltak benne.

Miskolci László a gabonakör közepén

- Két dolgot tudok feltételezni: az egyik, hogy egy hamisítványról van szó. Végül is ezt egyszerű kivitelezni, egy deszkával és kötéllel bárki alkothat egy szimpla kört. A másik lehetőség, hogy a kör valódi, de szerintem sem földönkívüliek műve. A gabonaköröket több száz éve fedezik fel (az első jelentés 1678-ból való), és régebben is az időjárást gyanúsították keletkezésük okaként. Csak az 1970-es években kezdték el többen is taposni, de valójában nem mindegyik gabonaábra hamisítvány. Véleményem szerint a villámcsatornában áramló nagy intenzitású áram körül óriási erejű mágneses tér létesül, amelynek koncentrikus körök menti erővektorai hatnak a gabonaszálakra. Ez dönti meg a gabonát és az óramutatóval ellentétes forgási irányt vetnek, így létrejön a gabonaábra. A villám ezen fajtája akár különböző gömböket, fényjelenségeket is létrehozhat, ami hasonlíthat egy ufóra vagy egy gömbvillámra – vélekedett Miskolci László.

Így néznek ki közelről a szálak

Hozzátette: ezt a fényjelenséget a természettudomány még nem ismeri, de a szemtanúk évtizedek óta észlelik őket a gabonakörök közelében.

- A szkeptikusoknak és a tudománynak tehát el kellene gondolkodnia azon, hogy nem kell mindent hamisítványnak kikiáltani, csak azért, mert egyesek úgy vélik, hogy földönkívüliek okozzák az ábrák létrejöttét; vagy mert emberek is tudnak ilyet taposni. Ugyanis a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönthetik: így ennek kárára sosem fogjuk megismerni a több száz éve felbukkanó valódi gabonakörök létrejöttét és eredetét – hangsúlyozta a kutató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában