kertben

2020.07.04. 08:00

A gyógynövények megszállottja a szécsényi férfi

Kovács Péter Zoltán gyógyszerész asszisztens megszállottja a gyógynövényeknek.

Sz. F.

Kovács Péter Zoltán nagy odaadással neveli különböző gyógynövényeit, amelyekből 250-féle található a kertjében

Forrás: NMH

Fotó: Sz.F.

Jártas a felhasználásukban, ismeri a hatásukat, de közvetlenül nem foglalkozik gyógyítással, pedig fitoterapeuta végzettsége is van. Portálunknak elmondta: százötvenen kezdték el az ez irányú tanulmányokat, s mindössze hatan fejezték be. A „drogista” szakmát 1998-ban sajátította el. Inspirálja őt a gyógynövények nevelése, kultúrtörténetük feldolgozása.

Szenvedélye 14 éves korában kezdődött, amikor egy gyógynövényekről szóló könyv került a kezébe. Annak tanulmányozását követően megszállottja lett a gyógynövénykultúrának. Kapcsolatban állt jó néhány hazai botanikus kerttel, közöttük a Kertészeti Egyetemmel is. Japántól kezdve a londoni királyi botanikus kertig több mint harminc kertészettel levelezett, akiktől szaporító anyagokat kapott. Negyven évig élt Budapesten, a főváros déli részén több mint 3000 gyógynövényt termesztett a kertjében. Szécsénybe 2005-ben került. A lakása kis kertjében, a házában ma már, ahogy ő fogalmazott, „csak” 250-féle növény található, köztük olyan érdekességek, mint a mandragóra, a bolondító beléndek (régen asztmacigarettának használták a levelét).

Kovács Péter Zoltán nagy odaadással neveli különböző gyógynövényeit, amelyekből 250-féle található a kertjében
Fotó: Sz.F. / NMH

Kovács Péter Zoltán háromezer kötetes könyvtárában a szépirodalom mellett ott sorakoznak a természeti szakkönyvek, köztük a gyógynövényekkel foglalkozó kiadványok is. Ezek között több régi kiadású szakkönyv másolata is megtalálható. A kertész azt vallja, hobbijával közvetlenül vagy közvetve sok embernek tud segíteni. Munkáit az interneten is megosztja az érdeklődőkkel. Eddig 43 gyógynövényt dolgozott fel írásaiban, amit feltett az internetre is, ezenkívül három könyve jelent meg. A Kutyás Anna gyógynövényes tudománya című kiadványban feldolgozta az elismert füvesasszony receptjeit. Kutyabűvölés című könyvében pedig arról ír, hogy a történelem során az emberek hogyan védekeztek a kutyatámadás ellen. A gyógyító, ehető gombák című könyvében a hazai fajok gyógyító hatásait elemzi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában