Negyedmilliárdos fejlesztést indít Szécsényben a Cafe Frei

Stayer László polgármestert a város aktuális fejlesztéseiről és a jövő kilátásairól kérdeztük.

Szenográdi Ferenc

Stayer László, a város polgármestere optimista a település jövőjével kapcsolatban NMH-fotó

– A város fejlődése kapcsán a vélemények rendkívül széles skálán fogalmazódnak meg. Vannak optimisták és borúlátóak. Ön melyik táborhoz sorolja magát?

– Személyiségemből adódóan világ életemben az optimisták táborát gyarapítottam, egy-egy probléma észlelése mindig arra ösztönzött, hogy a megoldást keressem. Amikor iskolaigazgatóként dolgoztam, volt egy órarendkészítő számítógépes programunk, ami körülbelül egymillió kísérletet tett, hogy elkészítse a tanárok optimális beosztását… de nem sikerült neki. Én addig sakkoztam egy hungarocell táblán, gombostűkre tűzött cetlikkel, amíg meg tudtam oldani a feladatot. Büszke voltam arra, hogy sikerült megvernem a gépet. Így vagyok ezzel a mostani helyzettel is, amikor a járvány sokszor képtelen matematikai feladványok elé állít. Természetesen ez még bonyolultabb, hiszen itt a számok mögött emberek sorsa húzódik meg.

– Akkor ön nem otthon töltötte a napjait a karantén idején…

– Sőt, kevesebbet voltam otthon, mint máskor. Egyrészt a folyamatban lévő ügyeket is intézni kellett, másrészt a járványveszély számtalan új kihívást hozott. Szécsényre visszatérve, régi mániám, hogy a település fejlődésre van ítélve, miután mi vagyunk Nógrád megye logisztikai központja. Tőlünk bármelyik megyei város fél órán belül elérhető. Hála Istennek, ebben a nehéz időszakban is több felújítási koncepcióval kerestek meg, amelyek jelentősen befolyásolják Szécsény jövőjét. Mindezek mellett az évek óta előkészített programjaink is beérni látszanak.

Stayer László, a város polgármestere optimista a település jövőjével kapcsolatban NMH-fotó

– Milyen konkrétumokról tud számot adni?

– A legizgalmasabb, hogy a neves Cafe Frei közel negyedmilliárdos fejlesztést indít városunkban. Amellett, hogy a beruházás új munkahelyeket hoz létre az itt lakóknak, az elképzelés önmagában véve is rendkívül komplex, nagy ívű koncepció. Egyszerre lesz Szécsényben kávépörkölés, ízesítés, csomagolás és logisztikai bázis. A másik fontos hír, amiről számot adhatok, hogy a történelmi belvárosban két frekventált ingatlan is megújul. A Velics-udvart évek óta hirdették, hasznosítására több koncepció is született, de ezek nem valósultak meg. Most viszont egy új befektető érkezett izgalmas elképzelésekkel. Az épületegység felújítása és hasznosítása mellett azt is vállalta, hogy a romtemplom környezetében a város igényeinek megfelelő szabadtéri színpadot és nézőteret alakít ki. A helyszín a korábbi megyenapon egy Bródy-koncerttel kiválóra vizsgázott. A harmadik örömhír, hogy elkezdődik a tanuszoda építése. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás nyertese egy szécsényi vállalkozó lett, aki reményeink szerint még az idén megkezdheti az építkezést, ami várhatóan másfél év alatt be is fejeződik. A tervek szerint a bárkányis gimnazisták 2020–2021-es tanévben az új iskola épületében kezdhetik meg a tanévet, s elkészül mellette az új sportcsarnok is, amelyet nemcsak az iskolások, de a város lakossága is használhat. Szeptembertől a II. Rákóczi Ferenc iskola diákjai is igénybe vehetik az új Szomszéd László tornatermet. Mindezek mellett folyamatban van a háromcsoportos bölcsődénk építése is.

– Akkor valóban izgalmas időszak elé néznek…

– Még egy izgalmas történet van alakulóban. Városunk egy olyan nemzetközi projektben vesz részt, amely közvetlen uniós finanszírozású, s ennek első lépcsőjét sikerrel vettük. A „Termelőtől a fogyasztóig” elnevezésű programról van szó. Külföldi partnerekkel egy olyan termelési rendszert hozunk létre, amely követendő példa lehet az élelmiszeriparban. Amennyiben a projekt megvalósul, akkor Szécsény valóban felkerül a fejlődő várások térképére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában