2020.06.23. 14:12
Kitartóan ápolják a nemzetközi kapcsolatokat
- A Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete 2002-ben szerveződött. Célunk, hogy legyen egy olyan jogilag bejegyzett civil szervezet a megyében, amelynek tagjai felvállalták a palócföld népi, nemzeti tárgyalkotó népművészet megőrzését az utókor számára – fogalmazta meg küldetésük célját Török János, az egyesület elnöke. Az egyesület tagjai gyermekként még a nagyszülők örökségében, az igazi paraszti világban éltek.
– Palócok vagyunk, s bár eredetünket eltérően ítélik meg a kutatások, tárgyalkotó népi kultúránk ápolásában sohasem ismertünk földrajzi határokat. Így tevékenységünk során jó kapcsolatokat alakítottunk ki a hasonlóan gondolkodó, más országokban tevékenységet folytató szervezetekkel – tette hozzá az elnök.
Ennek megfelelően szlovákiai, lengyelországi, finn, orosz és horvát alkotói közösségekkel is felvették a kapcsolatot. Kiállítások, színvonalas szakmai rendezvények jelzik a nemzetközi barátságokat, amelyek híre egyre inkább elterjedt a kontinensünkön, sőt azon túl is. Így alakult ki együttműködésük 2019-ben a Magyar–Kínai Kulturális Egyesülettel is, amelynek eredményeként 2020-ban székhelyükön, Kozárdon került megrendezésre a „Kínai Tavasz Ünnepe”. Az egyesület mesterei eljutottak az európai országokon kívül Oroszországba, Kínába, Törökországba, Japánba és Ausztráliába is, és mindenhol elismerték szakmai tudásukat és a palócföldi népi tárgyalkotó kultúrát.
– Rajtunk is múlik, hogyan alakul a jövő, sikerül-e megtartani a magyar népművészet tárgyalkotó kultúráját – fogalmazott Török János.
Most is pályáznak
– A munkánk jelentős részében a kapcsolatainkat ápoljuk. Elengedhetetlen a folyamatos egyeztetés. A rozsnyói szervezettel partnerségben egy határon átívelő kulturális interreg pályázat megvalósítását készítjük elő és nemzetközi rendezvényeket szervezünk, várjuk partnereink meghívását a szakmai tanácskozásokra. Most a kommunikáció elektronikus úton történik, de reméljük, hogy mielőbb sor kerülhet a személyes találkozásokra – összegezte az elnök.