bor

2020.06.29. 17:20

A gyász vezényelte a drégelypalánki hagyományőrzőkhöz az örökifjú János bácsit

Ha életvidám, az örök fiatalság titkát ismerő embert szeretnénk látni, akin nem fog az idő, látogassuk meg a faluban élő Gál Jánost.

Sziládi Krisztina

A férfi most ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, de egyáltalán nem látszik rajta, hogy nyolc kemény évtized van a háta mögött. Annak ellenére, hogy életét sokszor nehezítették betegségek – megesett, hogy hónapokat töltött kórházban, sőt, egy időre meg is vakult – mégis minden mondatában tréfa van elrejtve. Pajkos versek tucatjait tudja fejből, és bármikor előkapja szájharmonikáját, hogy egy vidám dalt játsszon rajta.

Gál János a helyi népdalkórust is erősíti
Fotó: T.A. / NMH

– A viccelődésre való hajlamomat a nagyapámtól örököltem, aki Honton volt bíró. Mezőgazdasági technikumot végeztem, de sok munkahelyem volt a nyugdíjig, a legtöbb helyen kazánfűtőként dolgoztam – meséli János bácsi, aki bárhol is járt a világban, mindig a társaság mókamestere volt. Vicces verseket írt munkatársakról, falubeliekről, melyeket szívesen elő is adott. Komoly is tud lenni, ha kell. Húsvétkor a templomban ő énekli Pilátus szerepét, és a nemzeti ünnepeken is fellép versmondóként.

– Nyolc éve vagyok tagja a hagyományőrző csoportnak. Amikor meghalt az idősebbik lányom, depressziós lettem. A vejem javasolta, hogy próbáljak társaságot keresni magamnak a gyász feldolgozásához. Éppen akkor kért fel a helyi asszonyokból álló hagyományőrző csoport, hogy csatlakozzam hozzájuk. Sokat segítettek, hogy kiemelkedhessek a fájdalomból. A fellépéseinken szintetizátoron kísérem őket, énekelek, tangó- és szájharmonikázok.

János bácsi szereti a jó bort és a finom ételeket, s most üzenetet is küld az olvasóknak. Legyenek vidámak, őrizzék meg jókedvüket minden körülmények között! Mert a vidámság az élet sója, ami átsegít minden bajon.

Mindig szerepelnek a falunapokon

A Drégelypalánki Hagyományőrzők csoportja 2009-ben alakult. Céljuk a magyar paraszti kultúra egykori gazdagságának bemutatása. A településen még élő hagyományokat, helyi és palóc népdalokat összegyűjtik, és nem hagyják feledésbe merülni. Repertoárjuk folyamatosan bővül bordalokkal, tréfás népdalokkal, karácsonyi és a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó dalcsokrokkal. A táncok betanulását vezetőjük, Tóth Zsuzsanna néptáncoktató segíti. Műsoraikkal állandó szereplői a környékbeli falunapoknak, helyi rendezvényeknek, de az Ipoly túloldalán található felvidéki településekre is gyakran hívják őket szerepelni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában