néptánc

2020.06.11. 13:55

Elismerések sokaságát vette át a pásztói Muzsla együttes

Sikert sikerre halmoz a pásztói néptáncegyüttes, amit kissé megviselt az elmúlt időszak, hiszen a koronavírus miatt próbálni sincs lehetőségük a tagoknak. Már nagyon várják, hogy újra a színpadon táncolhassanak.

Tóth-Nagy Orsolya

Balról: Tóth Lászlóné, a Muzsla Néptáncegyüttes elnöke, Ágoston László művészeti vezető és Tóth Andrea

Forrás: NMH

Fotó: Ladóczki Balázs

Az elmúlt év a Muzsla Néptáncegyüttes életében több szempontból is nagyon sikeres volt. Ágoston László, az együttes művészeti vezetője elárulta, hogy tavaly egy litván fesztiválon vettek részt, amelyről később kiderült, hogy verseny. A pásztói táncosok végül második helyezéssel tértek haza. Nem sokkal ezután megkezdték a felkészülést az 51. Zakopane-i Hegyi Népek Fesztiváljára, amelyre félórás szerkesztett műsort kellett összeállítaniuk.

– A versenyen 17–18 együttes lépett színpadra különböző nemzetekből. Ezen a megmérettetésen első helyen végeztünk, valamint elnyertük a Média és Riport díjat is, amely hatalmas öröm volt számunkra – mondta Ágoston László.

Hozzátette: később meghívást kaptak a Nógrád megyei Prima díj ünnepélyes átadójára. Akkor még nem tudták, hogy díjjal térnek haza, amely megkoronázta az együttes tavalyi évét. Idén februárban pedig az országos Népek tánca – népek zenéje döntőjében a kiemelt aranyminősítését is megszerezték.

Balról: Tóth Lászlóné, a Muzsla Néptáncegyüttes elnöke, Ágoston László művészeti vezető és Tóth Andrea
Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

A művészeti vezető kitért arra is, hogy a járványügyi helyzet hogyan érintette a táncegyüttest.

– Nagyon rosszul hatott ránk az elmúlt időszak. Már készültünk Franciaországba, egy nagy fesztiválra. Önálló, kétórás műsort adtunk volna, de végül elmaradt a rendezvény. Ezenkívül Lengyelországba is meghívást kaptunk egy eseményre, amelyet szintén lemondtak. Teljesen leállt az élet a városban is, még a helyi művelődési házba sem mehetünk be próbálni – közölte Ágoston László.

Tóth Lászlóné, a néptáncegyüttes egyesületének elnöke elárulta, hogy a táncosok már nagyon várják, hogy visszatérjenek a színpadra, hiszen hiányzik nekik a szakma, a közösségi élet és maga az életforma is.

– Nem tudjuk, hogy mikor próbálhatunk újra. Bízunk benne, hogy az őszi időszak már kedvezőbb lesz. Jövőre várnak minket a francia fesztiválra, két év múlva pedig egy belga rendezvényre, így minél előbb szeretnénk megkezdeni a felkészülést. Új koreográfiát is elsajátítunk majd, amelyek színesítik a repertoárunkat. Sok feladat áll előttünk. Ráadásul a társaságnak is idő kell, hogy mentálisan és fizikálisan is újra olyan állapotba kerüljenek, amilyenben korábban voltak – emelte ki a vezető.

Az idei tervekkel kapcsolatban Tóth Lászlóné úgy fogalmazott, hogy őszre már több településen is fellépnek, így például Kisbágyonban, Pásztón, Nagybátonyban, Zagyvaszántón és Salgótarjánban is.

Trianonra emlékezve ropták a táncokat a Romkertben

A Muzsla Táncegyüttes is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely a Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét! elnevezést kapta. A cél, hogy a táncosok egy kisfilmmel emlékezzenek meg a magyar nemzet szétszakításának századik évfordulójáról. A pásztói együttes a közösségi oldalon értesült a felhívásról, amelyet két táncegyüttes indítványozott. A saját értékeiket tették a magyarság kincsesládájába, amelyben többek között az összetartozás az egyik fontos érték. Ennek keretében a Muzsla tagjai is összeállították videójukat a Romkert udvarán, amely Rimóc táncaiból készült.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában