magyar termék

2020.05.31. 06:50

Egyre többen veszik a hazai termékeket

Én is hazait vásárolok! címmel indított kampányt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Úgy tűnik, a vásárlóknak nem kell kétszer mondani, hogy legyenek vevők a magyar termékre.

Tóth-Nagy Orsolya

Fotó: Illusztrációs fotó: H. M.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésének fő célja, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét arra: válasszák a magyar termékeket!

– A kampánnyal még inkább előtérbe kerülhetnek a Magyarországon termelt alapanyagokból, itthoni feldolgozóknál vagy kistermelőknél készült termékek. Ezek megvásárlásával bárki tudja segíteni a mostani időszakban nehéz helyzetbe került gazdálkodókat és előállítókat. Szeretnénk elérni, hogy aki még nem kötelezte el magát a hazai termékeknél, hosszú távon döntsön ezek mellett, és vegyen hazait, akár az élelmiszer-webáruházban, akár a közeli boltban vagy a piacon – emelte ki Szandai József, a NAK megyei elnöke.

Hozzátette: a kezdeményezésben az élelmiszeripar valódi szereplői és a fogyasztók népszerű és hiteles képviselői is részt vesznek, így például Mautner Zsófi gasztroblogger és Molnár B. Tamás szakács.

A koronavírus termelőkre gyakorolt hatásával kapcsolatban Szandai József úgy fogalmazott, hogy egyrészt hirtelen nagyon megugrott az élelmiszerek iránti kereslet, átmeneti ellátási gondokat okozva az élelmiszerüzletekben, másrészt egy csapásra drasztikusan csökkentek a helyi, kisebb nagyságrendben termelők értékesítési lehetőségei.

Nehezítette a helyzetet az is, hogy a nagy cégek, gyárak és vendéglátóipari egységek leállása miatt beszűkültek a szokásos értékesítési csatornák.

Ugyanakkor a megyei gazdálkodók rövid megtorpanás után kreatívan álltak a történtekhez és új, alternatív értékesítési csatornákat kezdtek felfedezni.

A koronavírus-járvány okozta helyzetben még inkább a magyar termékekre szegeződnek a tekintetek
Fotó: Illusztrációs fotó: H. M. / NMH

– Már meglévő online platformokat kezdtek el használni, az agrárgazdasági kamara online piacteréhez is csatlakoztak megyénkből, sokan webáruház kialakításába fogtak, kampányt indítottak saját termékeiket népszerűsítve, de új árakat is kalkuláltak a megváltozott élethelyzethez igazodva – közölte az elnök.

A szakember arra is kitért, hogy napjainkban egyre népszerűbbé válnak a hazai áruk. Az emberek szívesen vásárolnak a környező településeken élő kistermelőktől.

Hangsúlyozta, a magyar termék vásárlásával csökkenthető az élelmiszer-fogyasztás ökológiai lábnyoma. A kevesebb logisztika, szállítás és csomagolás kisebb környezeti terhet jelent. A költségek is csökkennek, a haszon nagyobb hányada maradhat a termelőnél.

Szandai József szerint fontos szempont az is, hogy az élelmiszer-előállítás helyben nyújt megélhetést és munkahelyet teremt, ezáltal csökkenhet az elvándorlás mértéke.

Zeke Tamás, pásztói termelő elárulta, hogy szerencsésnek érzi magát, hiszen a járványügyi helyzet nem érintette súlyosan a gazdaságát.

– Eleinte nagy volt a visszaesés, aztán egyre több vásárló jelent meg. Idő kellett ahhoz, hogy az emberek megszokják az új rendszert. Emellett sok megrendelésem is volt – mondta Zeke Tamás, aki szinte minden napját a földeken töltötte az elmúlt időszakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában