új jövevények

2020.04.30. 11:31

Örömöt okoznak az apróságok a balassagyarmati Nyírjesi Vadasparkban

Megérkezett a tavasz a balassagyarmati Nyírjesi Vadasparkba is, és vele együtt új jövevényekkel szaporodott az ott élő állatállomány.

Sziládi Krisztina

Újdonság a vadasparkban: kikeltek a kis hullámos papagájok

Fotós: Torjay Attila

– Nálunk a tavasz a főszezon, a legtöbb látogató ilyenkor szokott jönni, főleg a húsvéti és a pünkösdi hosszú hétvégéken. A korábbi években ebben az időszakban rendre programokat is szerveztünk. Sajnos az idén ez a koronavírus-járvány miatt másképp alakult – fejtette ki Görög Örs, a vadaspark vezetője.

Hozzátette: mindenesetre felkészültek a veszélyhelyzet elmúltát követő időkre, a látogatók fogadására.

– Reméljük, hamarosan kitárhatjuk előttük a park kapuját. Felújítottuk a játszóterünket, és szépen fejlődnek az idén született kis állataink is, akiket óvó szeretettel gondozunk – fűzte hozzá Görög Örs.

Mint mondta, három kameruni kisbárány született március végén, ők az állatsimogatóban vannak. A járványügyi helyzet miatt a vadaspark egyelőre nem fogad látogatókat, így csak a létesítmény munkatársaival vannak kapcsolatban az apróságok. Éppen ezért még nem annyira szelídek, de nagyon kíváncsi kis jószágok. Remélhetőleg hamarosan kezesbárányokká válhatnak.

Újdonság a vadasparkban: kikeltek a kis hullámos papagájok
Fotó: Torjay Attila

Szintén a tavasszal született a három virgonc muflonkölyök és az öt dundi mangalica kismalac. Még a télen látta meg a napvilágot a bájos alpakacsikó, a park egyik fő attrakciója. Idén először van hullámospapagáj-szaporulat, öt pici fióka csipog a fészekben. A télen született a kiskenguru is, akinek érthető okokból nem ismerik a pontos születési dátumát. Mindenesetre mostanra olyan nagy lett, hogy időnként kibújik az anyja erszényéből, és az anyatej mellé már más táplálékot is elfogyaszt.

Mint minden évben, úgy most is, a többi madár – a tőkésrécék és az aranyfácán – is megkezdte a tojásrakást. A gímszarvasmamának már szépen gömbölyödik a pocakja, májusra várják a kisborjú születését.

Nemrég került be a parkba egy őzike, amelyet Balassagyarmat belterületén ütöttek el. Valószínűleg a fejét ütötte meg a balesetben, már gyó­gyulóban van, de az emberek közelségét még nehezen viseli.

Az ormányos medvék nagyon élvezik a kifutójukban újonnan felépült mászókarendszert. Ugyan egy tél végi vihar kidöntötte az összes fát, amire épült a régi szerkezet, de most már a vadonatúj eszközön próbálgatják ügyességüket a nagy orrú emlősök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában