környezetvédelem

2020.04.29. 15:25

Facsemetéket ültettek a nógrádi kormánytisztviselők

Csatlakozott a Fákat a Földnek! elnevezésű akcióhoz a Nógrád Megyei Kormányhivatal is. A világméretű környezetvédelmi kampány négy évvel ezelőtt indult útjára. A kezdeményezés célja, hogy az idei ötvenedik Föld napja körül a bolygó lakosságszámának megfelelő, 7 milliárd 800 millió fát ültessenek el. Hazánkban először 1990. április 22-én tartották meg a Föld napját.

G. K.

Dr. Szabó Sándor munkatársaival Salgótarjánban

A Nógrád Megyei Kormányhivatal majdnem minden járási hivatala és főosztálya ültetett el fákat a szervezet környezetvédelmi szakterületének a felhívására. Az akcióban arra biztatták munkatársaikat, hogy a tavaly október 21-ei Földünkért világnap és az idei április 22-ei Föld napja között akár munkahelyük, akár otthonuk környezetében ültessenek el csemetéket.

A kezdeményezéshez dr. Szabó Sándor kormánymegbízott, a Nógrád Megyei Kormányhivatal vezetője is csatlakozott, aki a salgótarjáni, Csokonai úti gépjármű-vizsgálóállomás területén még tavaly ősszel, illetve otthona kertjében idén tavasszal ültetett fákat.

– A felhíváshoz társulók közül a Balassagyarmati Járási Hivatal volt a legelhivatottabb, ott ugyanis több mint száz csemetét ültetett el a 61 emberből álló közösség – emelte ki a kormánymegbízott.

Dr. Szabó Sándor munkatársaival Salgótarjánban

Dr. Szabó Sándor az ötvenedik Föld napja alkalmából adta át a fentiekért járó elismerést és az egyik salgótarjáni kertészet által felajánlott magnóliacsemetét is.

Dr. Szabó Ágnes, a Balassagyarmati Járás hivatalvezetője elmondta: az újabb csemetét a két évvel ezelőtt felújított és átadott Ady Endre úti központ zöldterületén ültetik el.

– Tavaly ősszel a járási hivatalok és a főosztályok munkahelyi közösségei közel ötven fát ültettek el Salgótarjánban, Pásztón, Rétságon, Szécsényben és Balassagyarmaton – ismertette dr. Ispán Eszter.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztályának vezetője hozzátette: az idei Föld napjáig tartott felhívás részeként átlagban a kormányhivatal minden negyedik munkatársa csatlakozott a faültetési akcióhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában