köszöntés

2020.03.10. 19:45

Példaként szolgál a 90 éves somoskőújfalui Pista bácsi élete

A napokban töltötte be kilencvenedik életévét Czikora István, akit a somoskőújfalui Naplemente Idősek Klubjában köszöntettek. A jeles alkalomból dr. Tóth László, a település polgármestere adta át az ünnepeltnek az Orbán Viktor miniszterelnök által küldött díszoklevelet.

Gerhát Karina

Fotós: Hegedűs Márk

Czikora István 1930. március 4-én, egy ötgyermekes, szegény családban látta meg a napvilágot szeretett településén, Somoskőújfaluban, amelyhez azóta is hű maradt. Az általános iskola elvégzése után helyi földműveseknél dolgozott besegítőként. Tizennyolc éves korában kezdett el tevékenykedni a salgóbányai bazaltbányában, amely az 1960-as évek elején megszűnt. Ezt követően az akkori salgótarjáni Acélgyárban helyezkedett el, majd Bagó-kőben dolgozott kőbányászként, ahonnan a Karancskő üzembe helyezték át. Miután ez megszűnt, a városgazdálkodásnál dolgozott, végül innen ment nyugdíjba.

Házasságából egy lánygyermek született. Később két unokával, és két dédunokával ajándékozta meg őt az élet, hozzátartozóit azonban távolabbra sodorta, ezért kilencvenedik születésnapját a Naplemente Idősek Klubjában ünnepelte a második családja körében.

Az idősek nappali ellátását biztosító közösségnek 2001. óta tagja, szinte mindennap el is látogat hozzájuk. Az ünnepeltet dr. Tóth László, a község polgármestere egy Orbán Viktor miniszterelnök által küldött díszoklevéllel, valamint itallal köszöntötte.

– Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ismét egy szépkorú embert üdvözölhetek a faluban, aki a helyi idősek klubjának a legidősebb, egyben a legrégebbi tagja is. Nemrégiben láttam egy filmet, amelyet az ünnepelt rokona, Czikora Zsolt készített, és Pista bácsi is szerepel benne mint kőbányász. Ekkor az jutott az eszembe, hogy a nagyvilágban számtalan sorssal találkozhatunk. Mostanában egyre több az olyan ember, főleg a fiatal, akinek vakvágányra fut az élete. Sokakat el is felejt a környezete, hiszen nem tett le semmi maradandót az asztalra. Azonban vannak olyanok is, akikre a példamutatásuknak, a kitartásuknak, illetve az elvégzett munkájuknak köszönhetően felnéznek. Ezeket az embereket évtizedek, sőt évszázadok elteltével sem feledik el. Azt gondolom, Pista bácsinak is ilyen volt az élete, ezért sokan példaként tekinthetnek rá – hangsúlyozta dr. Tóth László. Hozzátette: a miniszterelnök által küldött díszoklevéllel a kormány is szeretné kifejezni a szépkorúak iránti tiszteletét és háláját, így köszönve meg az eddigi tevékenységét.

Ezután a klub tagjai ajándékokkal, tortával és finom süteményekkel köszöntötték közösségük legidősebb tagját.

Pista bácsi örömkönnyekkel küszködve fejezte ki háláját mindazoknak, akik gondoltak rá kilencvenedik születésnapja alkalmából. Végül pedig a gyertyát is elfújta a tortán, közben pedig azt kívánta, hogy öt év múlva ugyanott, együtt tudjon ünnepelni minden jelenlévővel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában