veszély

2020.01.09. 20:04

Jégpáncél borította be a nógrádi utakat

A csütörtök hajnalban lehullott ónos eső jégpáncélba burkolta a megyénket. Portálunk utánajárt, hogyan küzdöttek a szakemberek azért, hogy jégmentesítsék a közutakat és a járdákat.

Munkatársainktól

Elkelt a sózás a biztonságos közlekedés érdekében

Fotó: Hüvösi Csaba

Korcsolyapályává varázsolta szűkebb hazánkat az ónos eső, de volt, aki felvegye a harcot az ítéletidővel.

Amint arról Fekete Zoltán, a VGÜ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója beszámolt: a szervezet két járműve éjjel kettő órától, míg a harmadik hajnal hat órától végezte az önkormányzathoz tartozó utak síkosság­mentesítését. Ezen túlmenően a cég, illetve a foglalkoztatási nonprofit kft. munkatársai kézi munkaerővel segítették a járdák szórását.

– Mindezek mellett mindhárom járdatakarító gép szolgálatot teljesített hajnal hat órától, ahogy a városhoz tartozó külterületek sózását is ekkor kezdték meg az alvállalkozók. Ilyenkor az elsők között szerepel a tömegközlekedési útvonalak jégmentesítése, ezt követi a gyűjtő-, majd a mellékutak sózása, amelyet a rendelet szerint a csapadék megszűnését követően hat órán belül meg kell kezdeni – ismertette az ütemtervet Fekete Zoltán.

Hozzátette: a lakóházak előtti járdaszakaszok mentesítése a jégpáncéltól – önkormányzati rendelet szerint – a lakóközösség feladata.

Elkelt a sózás a biztonságos közlekedés érdekében
Fotó: Hüvösi Csaba

A megye nyugati részét sem kerülte el a fagyos csapadék. Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere elmondta: ott is megkezdték reggel a forgalmasabb utak és kereszteződések, valamint a járdaszakaszok mentén a sózási munkálatokat.

A lehullott ónos eső a közúti közlekedésben is fennakadásokat okozott, éppen ezért a Magyar Közút szakemberei is kora reggeltől dolgoztak megyeszerte az utak síkosságmentesítésén.

– A Közút munkatársai a jégmentesítési munkákat egyes útszakaszok forgalmi rendje és az úthálózatban betöltött szerepe szerint látta el. A munkálatokat mindig előzetes ütemtervek alapján végzik, elsőként az autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon, valamint a hidakon kezdik meg a beavatkozást. Ezt követően a településeket összekötő mellékutak, illetve az alacsony forgalmú bekötőutak síkosságmentesítése történik meg – tájékoztatta portálunkat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztálya.

A szakemberek minden esetben ütemezetten és összehangoltan végzik a síkosságmentesítést, illetve kapcsolatot tartanak az önkormányzati közútkezelőkkel, hogy ne akadályozzák egymást. Ha pedig folyamatosan érkezik az égi áldás, többször is visszatérnek egy-egy útszakaszra.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztálya továbbá arról is tájékoztatta portálunkat, hogy egy síkosság­mentesítést végző jármű Szécsénke és Kétbodony között letért az úttestről, hogy elkerüljön egy karambolt. Az esetben személysérülés nem történt, a gépkocsi sem szorult javításra, így folytathatta munkáját.

Az óvintézkedések ellenére megyénk területén több baleset is történt az utakon. Nágel Tamás, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a délutáni órákig három személysérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén kellett intézkedniük a rendőröknek.

Az egyik balesetnél a tűzoltók segítségére is szükség volt. Szeles Péter, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője kifejtette: az útról mintegy hetven méter mélyre, egy völgybe, a fák közé zuhant egy gépkocsi a megyeszékhelyen, a Szerpentin úton.

– A salgótarjáni hivatásos tűzoltók kötélbiztosítás mellett közelítették meg a bajba jutott autót, majd megkezdték a műszaki mentési munkálatokat – tudatta Szeles Péter.

A gépjárműben csak a sofőr utazott, akit a mentők kórházba szállítottak.

Sokan hiába vártak az autóbuszra

Az iskolákban nem okoztak fennakadást az ónos eső miatti csúszós utak. Ezt Simon Tibor, a Salgótarjáni Tankerületi Központ igazgatója is megerősítette, hozzátéve: volt olyan iskola, ahonnan a kedvezőtlen útviszonyok miatt nem jutottak el a megyeszékhelyen megrendezett színházi előadásra a diákok. Nagyné Barna Orsolya, a Balassagyarmati Tankerületi Központ vezetője elmondta: az ő intézményeikben sem volt rendkívüli helyzet, csupán egy iskola tudatta, hogy késve érkeztek meg reggel a buszok. Információink szerint egyebek mellett Zabar, Szilaspogony és Etes községekben is sokáig, vagy hiába vártak indulásra az utasok. Megkerestük a Volánbusz Zrt.-t a témával kapcsolatban, azonban kérdéseinkre portálunk nem kapott választ.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában