jegyzet

2019.10.26. 09:06

Időutazás

Ránéztem a naptárra és a gondolataim elkezdtek a karácsony felé terelődni.

Kakuk Klaudia

Forrás: Shutterstock

Pár hónap múlva újra érezhetjük a diós és mákos bejgli ízét, a fenyő megnyugtató illatát. Hamar eljön a december. Nem is gondolnánk, hogy hipp-hopp és a halászlét fogjuk kanalazni, hisz olyan gyorsan telik az idő, hogy szinte alig lehet tartani vele lépést.

Pedig hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy felvehetjük vele a versenyt és a végtelen uraivá válhatunk. Hatalmunk persze nincsen felette, hisz nem tudjuk sem megállítani, sem visszapörgetni. Ez is azt mutatja, hogy igazából az idő ural bennünket, mi csak a szolgálói vagyunk. Sokszor eljátszottam már a gondolattal, hogy milyen lenne, ha létezne egy olyan szerkezet, ahová csak beülök, beírom a dátumot, és visszarepít az általam vágyott időpontra.

A fizika szerint időutazás létezik, azonban nem úgy, ahogyan azt a filmvásznakon már megörökítették. Ha rendelkezésünkre állna egy ilyen gépezet, hirtelen nem is tudnánk mit kezdeni vele, hiszen mindannyiunk életében vannak olyan események, amelyeket szívünk szerint megváltoztatnánk, vagy újra átélnénk.

Ki ne szeretné újra látni szeretteit, akik már a felhők sarkáról kísérik végig életünket? És biztosan akadnak bőven olyanok is, akik már másképp cselekednének egy adott helyzetben. Vajon a javunkat szolgálhatná egy ilyen szerkezet, amivel fényt deríthetnénk a múlt sötét titkaira, vagy visszafordíthatatlan károkat okoznánk vele?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában