Ismeretszerzés

2019.10.18. 16:45

Diákoknak szervez kerékpáros vándortábort a bánki házaspár

Országszerte egyre népszerűbbek a nyaranta rendezett különböző vándortáborok. Ennek kerékpáros változatához csatlakozott a bánki házaspár, Csizmár Gábor és neje, Szabina, akik a cserháti és börzsönyi kétkerekes táborokat szervezik, a 2020-as évet pedig komoly kihívásnak tekintik.

Hegedűs Henrik

Amikor bő másfél esztendeje, a kezdeteknél felvetődött a lehetőség, hogy részt vehessünk a programban, feleségemmel együtt nagyon megörültünk, hogy a sport, az egészséges életmód, illetve megyénk gyönyörű tájainak népszerűsítéséért dolgozhatunk – mondta el a Nool.hu érdeklődésére Csizmár Gábor.

– Az első alkalommal, 2018-ban egy Békésből, Kondorosról érkezett diákcsoportot kísértünk, és jó volt látni, mekkora élményt jelent az alföldi gyerekek számára, hogy hegyen-völgyön át biciklizhetnek. Nem is volt könnyű nekik Bánktól Hollókőig eljutni, közte három fárasztó emelkedővel, de végig rettentően élvezték a különleges kirándulást. A szervezés egyébként komoly odafigyelést, percekre beosztott felelősségteljes munkát igényel, de évről-évre látva az elégedett fiatalokat, kifejezetten várakozva tekintünk az új szezon elé – mondta Csizmár Gábor.

A gyerekek és kísérőik tavaly és tavalyelőtt is nagyon élvezték a cserháti kerekezést Fotó: NMH

Az első két nyáron közel hatszáz gyermeket bringáztattak itt, a nógrádi dimbes-dombos terepen. A túrát a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezi, Csizmár Gáborék a helyi feladatokat látják el. Rendezik a szállást, étkezést, a kerékpárok szervizelését és a csomagok szállítását. A tábor alatt végigkísérik a csoportokat, ha probléma adódik, azonnali segítséget nyújthatnak a bánki központjukból. A túrához jó minőségű Csepel kerékpárokat biztosítanak, továbbá megfelelő méretű sisakokat és láthatósági mellényeket. A tanulók ajándékba kapnak kulacsot és pólókat.

– Már megkezdtük a 2020-as vándortáborunk előkészületeit, amely a Cserhát-Börzsöny-Dunakanyar nevet viseli, azaz jövőre kiegészül az útvonal. Előre megtervezett, biztonságos szakaszokat jelölünk ki, és kiemelt cél, hogy a vidám tekerések alatt ismeretet is terjesszünk. Egy-egy helyre érkezve az adott település vagy természeti látnivaló érdekességeit elmondjuk a fiataloknak, akik saját pedagógusaik kíséretében élvezik együtt ezt a hetet. A hat éjszakát kiépített táborhelyeken töltik, naponta húsz és hetven kilométer közötti etapokat választottunk ki, a terepviszonyokhoz igazítva, így összesen mintegy kétszáz kilométert teljesíthetnek. Jelentkezni 2020 év elejétől lehet majd a www.bringasvandor.hu oldalon a mi helyszínünkre linkelve. Az egész ország területéről szívesen látunk csoportokat, de annak örülnénk igazán, ha a saját megyénkből is minél többen érkeznének, hogy ezt a varázslatos tájat, benne természeti, történelmi, néprajzi értékekkel, bemutathassuk nekik – zárta szavait Csizmár Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában