fórum

2019.09.19. 09:08

Rákossy Balázs: nagy tétje van az októberi önkormányzati választásnak

Országjáró lakossági fórumának egyik állomását tartotta a Fidesz-KDNP Szécsényben, amelynek házigazdája Varga Béla Szécsény polgármesterjelöltje, vendége pedig Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára volt.

G. K.

Balról jobbra: Rákossy Balázs, Varga Béla és Balla Mihály Fotó: NMH

A rendezvényen Balla Mihály országgyűlési képviselő köszöntötte a jelenlévőket, majd ismertették a Fidesz-KDNP szécsényi szervezetének a programját.

– Bizonyos tekintetben az önkormányzati választásoknak nagyobb tétje van, mint a parlamentinek, hiszen nem mindegy, hogy vannak-e helyi fejlesztések vagy nincsenek. Az október 13-i választás tétje az lesz, hogy olyan polgármestert és képviselőket válasszanak Szécsényben és természetesen máshol is, akik az elmúlt években bizonyítottak, másfelől pedig bennük van az a lehetőség, dinamizmus, ami a helyi igényeknek leginkább megfelel, ki tudja szolgálni a lakossági elvárásokat – mondta Rákossy Balázs.

Balról jobbra: Rákossy Balázs, Varga Béla és Balla Mihály Fotó: NMH

Az államtitkár ezt követően felvázolta azt a gazdasági környezetet, amelyben hazánk nekifut az önkormányzati választásoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában