önerő

2019.08.25. 10:02

Négy út újul meg még idén ősszel Taron

Újabb utak újulhatnak meg a településen a közeljövőben.

T.-N. O.

Turopoli Zsolt: pályáztunk útfelújításokra, de van, amit saját erőnkből oldunk meg Fotó: F. Z./NMH

A község önkormányzata ugyanis több ilyen felújítási munkára is pályázatot nyújtott be. Ezek jelenleg elbírálás alatt állnak.

– Szeretnénk korszerűsíteni a jövőben a Rákóczi utat, az Attila utat, valamint a Szondy út egy szakaszát is – mondta el a portálunknak Turopoli Zsolt, a település polgármestere. Hozzátette: az elmúlt időszakban egyébként összesen öt út kapott új aszfaltburkolatot a településen.

A falu első embere azt is elmondta a Nool.hu-nak, hogy a tervek szerint még idén szep­temberben saját forrásból végeznek majd kátyúzási munkálatokat a szakemberek.

Turopoli Zsolt: pályáztunk útfelújításokra, de van, amit saját erőnkből oldunk meg Fotó: F. Z./NMH

– Több olyan útszakasz is van a településen, amelyik eléggé rossz állapotban van. Fontos, hogy ezek rendben legyenek! Az önerős munkának köszönhetően idén kora ősszel az Attila úton, az Ady Endre úton, a Rákóczi úton, valamint a Zrínyi úton zajlanak majd kisebb korszerűsítések – közölte a polgármester.

Mint mondta, a felsorolt utak mellett máshol is előfordulhat, hogy szükség lesz kátyúzásra. Természetesen ott is elvégzik a munkálatokat a szakemberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában