lehetőség

2019.08.07. 13:35

Ingyenes szakképzések várják a ponthatárok alatt maradó nógrádi diákokat

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével minden diák elkezdte a 2019/2020-as tanévre való készületeket. Aki felvételt nyert a megjelölt intézménybe, már lelkesen készülhet a gólyatáborba, vagy böngészheti az albérletek és a kollégiumok hirdetéseit. Akiknek pedig gátat szabtak a ponthatárok, azoknak a szakképzés kínál lehetőségeket.

Kis Dalma Róza

Milliméterről milliméterre kiszámítható a jövő egy jó szakma birtokában Fotó: Hüvösi Csaba

A Salgótarjáni Szakképzési Centrum főigazgatója, Baranyi Zoltán arra biztatja a ponthatárok alatt maradó fiatalokat, hogy az új tanév kezdetével tűzzenek ki új célokat maguk elé, és éljenek a megyei szakképzés nyújtotta továbbtanulási lehetőségekkel.

– Azon fiatalok számára, akik a ponthatárok alatt maradtak, vagy érettségi után szakmát szeretnének szerezni, intézményünk sokoldalú képzést kínál. A felvételi eredmények tükrében remek képzési és szakmaszerzési lehetőséget nyújtunk mindazoknak, akik az esti vagy nappali rendszerű felnőttoktatás keretei között a szülőföldjükön maradnak, és új végzettséggel javítanának pozíciójukon. A Salgótarjáni Szakképzési Centrum szakgimnáziumi és szakközépiskolai képzéseivel meghatározó a megyei oktatási palettán. Piaci visszajelzések alapján kijelenthetjük, hogy tagintézményeinkben jó szakképzés folyik, amelyek között számos hiányszakma kitanulására is lehetőség van – mondta Baranyi Zoltán főigazgató.

Milliméterről milliméterre kiszámítható a jövő egy jó szakma birtokában Fotó: Hüvösi Csaba

A diákok Balassagyarmaton és Salgótarjánban is válogathatnak a szakmák közül a 2019/2020-as tanévre. Balassagyarmaton a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Mikszáth Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tizenegy szakmára és érettségire való felkészítést indít a jövő tanévben, amelyek keretében vendéglátás-szervezőnek, cukrásznak, vagy akár informatikai rendszer-üzemeltetőnek is ingyen tanulhatnak a diákok.

A Szent-Györgyi Albert tagintézményben is képezhetik magukat a fiatalok, többek között fitnesz-wellness instruktornak, mentőápolónak vagy csecsemő- és kisgyermekápolónak. A Balassagyarmat környékbeli fiatalok számára további szakmaszerzési lehetőségeket biztosít a Szondi György Szakgimnázium, ahol fodrásznak, női szabónak és CNC gépkezelőnek is tanulhatnak a diákok.

A megyeszékhelyen még ennél is több lehetőség várja a fiatalokat. Salgótarjánban a Borbély Lajos tagintézményben kőműves, hegesztő, autószerelő vagy kozmetikus is válhat a jelentkezőkből, illetve térítésmentesen megszerezhetik az autóbusz- vagy a tehergépkocsi-vezetői jogosítványukat is. A Táncsics Mihály szakgimnázium nappali rendszerű, érettségire épülő szakképzéseket biztosít, többek között pénzügyi, idegenvezetői és gazdasági informatikusi szakirányon, amelyeket egy év alatt el is végezhet a jelentkező.

Mentőápolónak és gyógy­masszőrnek a salgótarjáni Kanizsa Dorottya Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolában is tanulhatnak a környék fiataljai. A kereskedelmi és vendéglátói szakgimnázium és szakközépiskolában esti oktatási rendben is kaphatnak szakmát a jelentkezők.

A lehetőségek tárházát bővítik a szakképesítés-ráépülések is, amelyek a már OKJ-bizonyítvánnyal rendelkezőknek adnak további lehetőséget a fejlődésre.

Segítséget adnak az önálló élethez

– A Salgótarjáni Szakképzési Centrum célja többek között az, hogy az iskolából kikerülő fiatal szakemberek megtalálják lehetőségeiket és munkahelyüket Nógrád megyében, ahol folyamatos képzési lehetőségeket kaphatnak az önálló egzisztenciájuk megteremtéséhez. Ennek érdekében szoros együttműködést folytat intézményünk a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, illetve azon keresztül a helyi cégekkel, kisvállalkozókkal és nagy iparvállalatokkal is – mondta Baranyi Zoltán főigazgató. Hozzátette: a jövő tanévben induló képzések iránt érdeklődők a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Központjában és a tagintézményekben kaphatnak részletes tájékoztatást és jelentkezési lapokat a tervezett szakmaszerzési lehetőségekkel kapcsolatban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában