beruházás

2019.08.09. 08:51

Közösségi tér épül Bujákon

Mintegy 44 millió forintos támogatást nyert el a közel­múltban a helyi önkormányzat.

T.-N. O.

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

A projekt a Kelet-Nógrád Kulturális Értékeink Hálózata nevet viseli, amelynek fő pályázója Kazár volt, és több településsel karöltve valósítanak meg beruházást. Ennek a pályázatnak köszönhetően alakítanak ki Bujákon rendezvényteret.

– Egy teljesen kihasználatlan terület kap új értéket a közeljövőben, amely az Eszterházy közösségi tér mellett található – mondta el Borbély Gábor, a falu polgármestere.

Hozzátette: – egy több mint ezer négyzetméteres közösségi teret hoznak létre, ahol lesz szabadtéri színpad és kiszolgálóépület is mosdókkal, valamint öltözőkkel. A napokban a szakemberek meg is kezdték a munkálatokat. Nagyon fontos a település számára a beruházás, hiszen olyan rendezvénytér jön létre, ahol kényelmesen és nyugodt körülmények között, forgalommentes helyszínen tudják megtartani a helyi eseményeket.

A tervek szerint több nagyszabású rendezvényt tartanak majd itt, így például a nagy hagyománynak örvendő bujáki vasárnapot. Emellett pedig össze lehet kapcsolni majd a kulturális programokat is.

A polgármester bízik benne, hogy a beruházás még az idén el is készül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában