rendezvények

2019.08.18. 10:57

Javában zajlik a hasznosi művelődési ház korszerűsítése

Megkezdődött a hasznosi művelődési ház felújítása – tudtuk meg Farkas Attila polgármestertől. Az önkormányzat korábban közel huszonhétmillió forintos támogatásban részesült. Ebből az összegből valósul most meg a művelődési ház korszerűsítése.

T.-N. O.

A projekt célja, hogy az épület a jövőben energiahatékonyan működjön, valamint környezetvédelmi szempontokból is megfeleljen a kor elvárásainak. A fejlesztés egyébként mind az önkormányzat, mind a lakosság részérül felmerült már.

Egyelőre a belső munkákon dolgoznak a szakemberek
Fotó: L.B. / NMH

A munkálatok során átalakítják a már meglévő vizesblokkot, kicserélik a belső ajtókat, rámpát helyeznek el, de akadálymentesítés is megvalósul. Ezenfelül energetikailag is megújul az épület, korszerűsítik a fűtési rendszert, elvégzik a hőszigetelési munkálatokat, illetve napelemes rendszert is kap az épület. A beruházásnak köszönhetően a jövőben egy modern és komfortos intézmény ad otthont a falu rendezvényeinek. Farkas Attila azt is elárulta, hogy a tervek szerint a szakemberek még idén ősszel befejezik a munkálatokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában