szakmák

2019.07.09. 13:51

Salgótarjáni diákok szereznek tapasztalatot a munkáról

A Salgótarjáni Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája immár harmadik éve nyújt bepillantást a szakmák varázslattal teli világába az általános iskolás tanulók számára.

V. E.

Máté Gábor műhelyfőnök portálunknak elmondta: azoknak a fiataloknak a jelentkezésére számítanak, akik szívesen kipróbálnák és fejlesztenék a kézügyességüket, illetve a kreativitásukat. A műhelyfőnök a tervezett programokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: a nyári műhelyfoglalkozásokon az anyagmegmunkálás alapjait akár emléktárgyak készítése közben sajátíthatják el a résztvevők, működés közben láthatják a legkorszerűbb berendezéseket, emellett a hagyományos kovácsolás mesterségébe is betekintést nyerhetnek.

A nyári foglalkozások kedvet csinálnak az intézményhez

Ezen túl a smart teremben például szakmai idegen nyelvi felkészítő, az iskola tornatermében és sportpályáin pedig sportfoglalkozások színesítik a programokat.

Máté Gábor továbbá hozzátette: idén szeptemberben már több egykori „stromfeldes” nyári napközis is itt folytatja a tanulmányait.

Ezek is érdekelhetik