beutazza

2019.07.21. 15:20

Most épp Lengyelországban él a tari gólya

Észak-Németország után nemrég Lengyelországban figyeltek meg egy Taron gyűrűzött fehér gólyát.

B.L.

A tari gólyafióka fészektestvérei között 2014-ben

Forrás: BNPI

Fotós: Papp Ferenc

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság beszámolója szerint a gólyáknál egyáltalán nem szokatlan az a jelenség, hogy kikelési helyüktől távolabb kezdenek költésbe. Ez lehet a szomszéd falu, a szomszéd megye, de akár egy másik ország is.

A PH07080 gyűrűszámú fehér gólyát 2014-ben fiókaként gyűrűzték Tar községben. Kirepülését követő utazűsairól nem sokat lehet tudni. A nyár folyamán többször megfigyelték a közeli gyepeken és mezőgazdasági területeken, amint fészektársaival együtt táplálkozott. Mind a négy tari fiatal gólya kapott egy messziről is leolvasható színes gyűrűt a szokásos fém gyűrű mellett, amely jelentősen megkönnyíti az azonosítást. A fent említett madár a HGN0 számú színes gyűrűt viseli.

A tari gólyafióka fészektestvérei között 2014-ben
Fotó: Papp Ferenc / BNPI

Annyi bizonyos, hogy a gólya többször is sikeresen teljesítette a hosszú vándorutat az afrikai telelőhely és Európa között. Ez azért is említésre méltó tény, mert a fiatal gólyák mintegy kétharmada elpusztul az első vonulás során. A másodéves madarak sokszor nem is térnek vissza Európába, jellemzően Kis-Ázsiában vagy a Közel-Keleten tartózkodnak a tavaszi-nyári időszakban, majd ősszel a vonuló csapatokkal együtt az afrikai kontinens felé veszik az irányt. Éppen ezért nem volt teljesen meglepő, hogy csak 2017-ben „hallottunk” ismét a tari gólyafióka felől. Az ekkor már negyedik naptári éves madarat az észak-németországi Bützow mellett figyelték meg egy mezőgazdasági területen. Gólyánk tehát a jelek szerint a Balti-tenger partvidékére is elvetődött; arról azonban, hogy költésbe kezdett volna, nem lehetett tudni.

2019 júniusának elején – újabb meglepetésként – a madár immár Lengyelországban tűnt fel a Warta folyó közelében, Sieradz városától északra. A folyót szinte teljes hosszában végigkísérik a Natura 2000 hálózathoz tartozó madárvédelmi és természetmegőrzési területek. A madarat a Warta felső szakaszán található Zbiornik Jeziorsko Különleges Madárvédelmi Területen figyelték meg Biskupice település közelében, ahol a folyót kísérő nedves rétek ideális táplálkozóhelyet biztosítanak a fehér gólya számára.

Tavaszi életkép a Zbiornik Jeziorsko Natura 2000 területen.
Fotó: BNPI

A tari gólyafióka tehát kalandos utat járt be a Zagyva partjától Lengyelországig, és minden valószínűség szerint most már Európa legtöbb gólyával rendelkező országának fészkelő állományát gazdagítja génjeivel.

Címkék#gólya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában