bölcsőde

2019.07.19. 06:49

Képzett dajkák várják már a nógrádi apróságokat

Múlt év szeptemberében indult egy eddig ismeretlen, új képzési forma Magyarországon, a bölcsődei dajkaképzés. Az új jogszabályok értelmében a jövőben azok dolgozhatnak majd a bölcsődékben, akik részt vettek ezen a képzésen. Ez vonatkozik a rendszerben már benn dolgozókra is – országosan mintegy 1800 emberre –, nekik is kell végezniük a tanfolyamot.

Sziládi Krisztina

Forrás: NMH

Fotós: T.A.

A megyénkben az Ipoly-parti városban zajlanak a bölcsődei dajkaképzések. Mint azt Borkó Edit, a tanfolyamok megyei koordinátora és módszertani tanácsadója, ezenkívül a Balassagyarmati Városi Bölcsőde vezetője a Nool.hu-nak elmondta, a napokban vizsgáztak a második képzési csoportban tanulók, akik az egész megyéből érkeztek az eseményre.

Egy hasonló tizenöt fős csoport márciusban vette át a képzettségét igazoló tanúsítványt Balassagyarmaton, így a megyében összesen harmincan kapták meg a munkavégzésükhöz szükséges tanúsítványt.

– A dajkák munkaidejük alatt, ingyenesen vehettek részt a képzésen, így nem terhelte meg a szabadságukat – hangsúlyozta Borkó Edit. A képzés végén vizsgát tesznek és tanúsítványt kapnak. A klasszikus bölcsődék mellett – amilyen a miénk is – új ellátási formák jelentek meg: van ahol óvoda mellett működnek bölcsődei csoportok.

A megyében négy önálló és kilenc óvoda mellett működő bölcsőde van jelenleg, például Szügyben, Szentén, Diósjenőn, vagy Salgótarjánban a Százszorszép Bölcsőde, de gomba módra szaporodnak ezek a legkisebbeknek fenntartott gyermekintézmények.

A Balassagyarmaton zajló vizsgabizottságának tagja volt Hegedűsné Végvári Katalin is, a Magyar Bölcsődék Egyesületének az elnöke.

Források nagyobb fejlesztésekre

Magyarországon egy kormányzati döntésnek köszönhetően a bölcsődék fejlesztésére minden eddiginél több forrás jut. Ezáltal 95 milliárd forint áll rendelkezésre arra a július elsejétől igényelhető pályázatra, amelyet önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek nyújthatnak be, és amelyből 7700 új férőhely jön létre. A kormány néhány éven belül szeretné elérni, hogy minden kisgyereknek jusson férőhely, akinek a szülei ezt igénylik. A fejlesztés a gyermekjóléti alapellátások közül a bölcsődei ellátási formákhoz (bölcsőde, 7–8 fős minibölcsőde, családi bölcsőde) való hozzáférés javítását és minőségi fejlesztését segíti elő, segítve a kisgyermeket nevelők munkavállalását, a családokat. Így a munkát vállaló szülők gyermekeiket megfelelő körülmények között tudhatják, amíg dolgoznak.

– Nógrád megyében 24 település adott be pályázatot a Területfejlesztési Operatív Program keretében kisebb struktúrájú, úgynevezett minibölcsőde létesítésére – nyilatkozta az elnök asszony. Elsősorban a kisebb településeket érinti a jelenlegi fejlesztés. Idáig Nógrád megye volt az egyik legelmaradottabb része hazánknak a bölcsődeellátottság szempontjából.

A szakember a képzésekkel kapcsolatban a következőket mondta: megyei szinten zajlanak a képzések, melyeket erre kiképzett oktatók tartanak.

– Eddig 30 főt képeztünk ki idén Nógrád megyében, de ilyen fokú fejlesztések mellett nem állhat meg itt a szakemberek képzése. Szerettük volna szakmai tartalommal megtölteni a dajkák munkáját, hogy a kisgyermeknevelők tevékenységét még hatékonyabban támogathassák. Ezen hatósági tanfolyamok elvégzése után – ahol a bölcsődével kapcsolatos legszükségesebb jogszabályok ismeretét is elsajátítják, munkaszervezést, kommunikációt, valamint pedagógiai és pszichológiai alapismereteket is tanulnak – a dajkákat így szakdolgozóvá lehet nyilvánítani. Nagyon differenciált alapra építünk, értem ezalatt, hogy a nyolc általános végzettség elegendő a munkakör végzéséhez, ugyanakkor vannak érettségizett dajkáink is – világított rá Hegedűsné Végvári Katalin.

Oda kellett figyelnünk tehát, hogy a tananyag mindenki számára elsajátítható legyen, de ugyanakkor olyan tudást adjon, amivel a dajka hatékonyan tudja majd segíteni a kisgyermeknevelő munkáját, így a hazai kisgyermeknevelés még színvonalasabbá válhat. Tapasztalataink azt mutatják, nagyon eredményesek a tanfolyamok, a dajka kollégák szívesen vesznek részt rajtuk és hasznosnak tartják őket.

Címkék#bölcsőde

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában