díjeső

2019.07.18. 13:50

Idén is szemet szúrt a példás varsányi falufejlesztés

Idén immár harmadik alkalommal kapta meg Varsány a Magyarországi Falumegújítási Díjat, a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért. Az elismerést a tavalyi győztesnél, Iszkaszentgyörgyön vehetik majd át szeptemberben.

Lászlók Judit

Csak rá kell nézni Varsányra! Szinte bárhol megállja a helyét ez az intelem

Forrás: NMH

Fotós: H.Cs.

A Belügyminisztérium közleménye szerint az illetékes bizottság – a pályaművek áttanulmányozása mellett – helyszíni bejárások és konzultációk alkalmával is vizsgálta a pályázatokat benyújtó települések falumegújítási tevékenységét. A jogosultsági kritériumokat teljesítették a pályázók, hiszen rendelkeztek az elvárt településfejlesztési koncepcióval, valamint a jogszabályoknak megfelelően készült, hatályos településszerkezeti tervvel és helyi építési szabályzattal. A pályázók közt volt agglomerációs, periferiális, csökkenő, stagnáló és növekvő népességű, 275 fős és közel 8000 lelkes település egyaránt. Különböző helyzetből indulva, eltérő módszereket választva váltak mindannyian sikeressé.

– Megtisztelő minden elismerés Varsány számára, amelyekért egytől egyig hálásak vagyunk. A fejlődés folyamatos a településünkön és minden egyes beruházásunkhoz önerőt is biztosítunk. Fontos számunkra, hogy a falu egységes képet alkosson és, hogy a palóc népi motívumok megjelenjenek az intézményeinkben. A bizottság az adott helyzet mellett arra is kíváncsi volt, hogy honnan indultunk, valamint, hogy ez előző évi nevezés óta mi újult meg. Ezenkívül pedig még számottevő, hogy milyen konkrét terveink vannak – mondta Kanyó Judit, Varsány polgármestere.

Az elmúlt években a Varsányban tapasztalható fejlődés nem kerülte el az országos intézmények és szervezetek figyelmét sem.

A települést több nívós elismeréssel is jutalmazták: Arany Rózsa díjban, belügyminiszteri elismerő oklevélben, az év települése a régióban megtisztelő címben, valamint a 2018-as jubileumi megmérettetésében fővédnöki díjban részesült. Az évente meghirdetett Virágos Magyarországért versenyen pedig több alkalommal is díjazták a községet.

Csak rá kell nézni Varsányra! Szinte bárhol megállja a helyét ez az intelem
Fotó: H.Cs. / NMH

Nógrádból egyedül Varsány...

A Magyarországi Falumegújítási Díjat a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért 2019-ben Környe kapta. A fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért elismerésben részesült: Bakonyszombathely, Budajenő, Paloznak, Pátyod, Szank, Varsány és Visonta. A falumegújítás több területén elért kiemelkedő teljesítményért díjazták Ácsteszért, Bátát, Nagyvenyimet, Szirmabesenyőt és Taktaharkányt, valamint a Pogányvári Településszövetséget, amelyet Egeraracsa, Esztergályhorváti, Dióskál és Zalaszentmárton alkot. Mindezeken túl dicsérő oklevelet kapott a falumegújítás terén végzett különleges teljesítményért Harkakötöny, Lókút, Páty, Répceszemere és Zics. Az ünnepélyes díjátadót – és a falumegújítási konferenciát – idén Iszkaszentgyörgyön, a 2017. évi kiírás győztesénél tartják meg. A pályázati kiírásban meghirdetett falumegújítási díjak mellett, további különdíjak is kiosztásra kerülnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában