vakáció

2019.07.07. 06:50

Gazdag programokkal várják a táborok a nógrádi gyerekeket

A Salgótarjáni és a Balassagyarmati Tankerületi Központ pályázatok segítségével idén is biztosítja a táborozást nógrádi tanulóknak. A különböző témájú napközis táborok programjai mellett, számos helyre is ellátogathatnak a gyermekek.

Lászlók Judit

Kreatív foglalkozás kisiskolás diákokkal a salgótarjáni Kodály iskola udvarán

Forrás: NMH

Fotós: Hegedűs Márk

A Salgótarjáni Tankerületi Központ egy pályázatnak köszönhetően, az elmúlt évhez hasonlóan 14 helyszínen – többnyire az iskolák épületében – ad teret a napközis táborok tematikus megvalósításához.

– Két hét alatt 65 csoportban 1474 tanuló vesz részt, a hat témamodulban gondosan kidolgozott informális és nem formális tanulási alkalmak során. A résztvevők egy része Gyöngyösön tölt majd el egy teljes napot, valamint a Viseg­rádra utazók is érdekes programok közül választhatnak – mondta el portálunknak Simon Tibor, a Salgótarjáni Tanke­rületi Központ igazgatója.

A helyi programok között szerepel élményközponti látogatás, múzeum- és drámapedagógiai óra, népi kézműves-foglalkozás, valamint benczúrfalvi olimpia és kazári múzeumtúra is.

– A bentlakásos tematikus programokat két helyszínre: Velencére és Tiszafüredre tervezzük. Velencén az informális és nem formális tanulási alkalmak során, diákjaink megismerkednek a globális környezeti problémákkal és élelmezési helyzetképet kapnak. Tiszafüreden azonban a sport kerül előtérbe. A résztvevők a különböző színes programok által jutnak új ismerethez, ezzel is mélyítve a már meglévő tudásukat – mondta Simon Tibor, hozzátette – A játékok pozitív személyiségfejlesztő hatásának maximális kihasználása minden programelem során megvalósul.

A Balassagyarmati Tanke­rületi Központ szintén pályázat segítségével szervezett különböző programokat és többnapos nyári táborokat a tanulók részére, amelyek közül számos ingyenes.

– Tematikus programok a Balassagyarmati Tankerület tanulói részére – Táborozni, együtt lenni jó! címmel, uniós forrásból megvalósuló pályázatban 21 intézmény vesz részt. Június végétől kezdve ötven különféle tematikájú napközis, valamint a Balatonnál szervezett bentlakásos táborokba összesen 1200, hetedik évfolyamos diák érkezik. A táboroztatásban a város minden általános iskolája, valamint több, más településen működő intézménye is közreműködik. Ezenkívül a sport, a művészeti, a hagyományőrző és a kézműves napközis táboroknak az iskolák adnak otthont – mondta Nagyné Barna Orsolya, a Balassagyarmati Tankerületi Központ igazgatója. – Egy másik pályázat segítségével az Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola 80 tanulója Szilvásváradon és Salgóbányán vehet részt természetismeret, életmód és sporttáborokban. Egy másik elnyert pályázat eredményeként pedig a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium és az Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola 120 tanulója nyaralhat Pilismaróton. Az ötnapos nyári táborok alatt a diákok megismerkedhetnek a természetjárás, a madármegfigyelés rejtelmeivel és a művészetterápia sajátosságaival.

– A tankerület célja a programok segítségével az értékközpontú nevelés, az egész életen át tartó tanulás, az alapkészségek és a kulcskompetenciák fejlesztése, továbbá az iskolai lemorzsolódás csökkentése – mondta Nagyné Barna Orsolya.

Külföldi utakat is szerveznek

A Balassagyarmati Tankerületi Központ intézményei folyamatosan jelentkeznek az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány pályázataira. A legnépszerűbbek a nyári napközis táborok, tavaly ezen 400 tanuló vehetett részt ingyenesen – mondta el lapunknak Nagyné Barna Orsolya.

Hozzátette: a tankerületben már hagyománnyá vált, hogy a nagyobb tanulói létszámmal rendelkező intézmények pályáznak a Határtalanul programra. A hetedikesek többnapos külföldi tanulmányúton vesznek részt. Ebben a tanévben kilenc intézmény pályázott sikeresen, amelynek köszönhetően 340 diák látogatott el a határon túli magyarlakta területekre. A nyári programokkal színesítik a diákok szünidei elfoglaltságát, ugyanakkor segítséget nyújt a szülőknek is.

 

Címkék#tábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában