házhoz megy

2019.07.29. 13:50

Falujáró szűrőbusz javítja a nógrádi hátrányos helyzetűek esélyeit

Helybe visszük a szűrővizsgálatot címmel országos programot indított a kormány a Nemzeti Népegészségügyi Központtal karöltve. Hazánkban háromszáz, leginkább hátrányos helyzetben lévő településen valósul meg a Felzárkózó települések című szűrővizsgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a helyi egészségügyi szolgáltatók együttműködésében. Rimóc után több nógrádi település is sorra kerül jövő hónaptól.

Szenográdi Ferenc

Vizsgálat a szűrőbuszon. Több megyei település élhet a lehetőséggel. Képünk illusztráció

Forrás: NMH

Fotós: H.Cs.

A program első állomásán, Rimócon ingyenes szűrővizsgálatra és prevenciós szolgáltatásokkal várták a lakosságot. A sportcsarnok melletti téren a szűrőautóbuszokon az egészségügyi szakemberek tízféle vizsgálattal álltak az érdeklődők rendelkezésére.

Délelőtt a helyiek közül már sokan gyülekeztek a téren, hogy részt vegyenek a regisztrálást követően igénybe vehető szűrővizsgálaton.

Vizsgálat a szűrőbuszon. Több megyei település élhet a lehetőséggel. Képünk illusztráció
Fotó: H.Cs. / NMH

Dr. Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos a helyszínen köszöntőjében szólt arról, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ alapfeladatai közé tartozik a megbetegedési és a halálozási mutatók elemzése. A következtetések alapján javaslatot tesznek a beavatkozásokra, más, szükséges intézkedéseket hoznak. Hangsúlyozta: a halálozások egy része az időben történő és megfelelő egészségügyi eljárással elkerülhető.

A „helyben történő szűrővizsgálatnak” a célja a betegségek korai felismerése és megelőzése. Kiemelte: Magyarországon, hasonlóan a többi fejlett országhoz, a halálozások kétharmadának keringési és daganatos megbetegedés az oka. Ezek korai felismerés mellett gyógyíthatók.

Dr. Szabó Sándor kormánybiztos, a Nógrád Megyei Kormányhivatal elnöke felvázolta, hogy mi a szerepük a szűrővizsgálatok szervezésében.

– Cél a lakosság lehető legszélesebb körű tájékoztatása a szűrések lehetőségeiről, az egyenlő esélyegyenlőség hozzáférésének biztosítása, az egészséges életmódra való nevelés – mondta.

Hozzátette: ennek érdekében együttműködnek az önkormányzatokkal, a helyi egészségügyi dolgozókkal, a civil szervezetekkel. Kiemelte, hogy a program keretében helyben többféle szűrővizsgálatot is el lehet végezni.

Feketéné dr. Zeke Ildikó, Nógrád megye tisztifőorvosa elmondta, mi a program szerepe a megelőzésben.

– Az egészségügyi ellátással, népegészségügyi beavatkozással megelőzhető betegségek miatt az elhalálozások száma megyénkben az országos átlagnál magasabb – mondta. Kiemelte: fontos ennek javítása a prevenció, a rendszeres szűrővizsgálatok elvégzésével, ezt a célt szolgálja a programsorozat is.

Nagy Ferenc, a Máltai Szeretetszolgálat programokért felelős szakmai vezetője elmondta, hogy Rimócon a gyermekszemészeti szűrésen vannak jelen. Dr. Bercsényi Lajos, a salgótarjáni megyei kórház főigazgató főorvosa büszke arra, hogy a kórházuk szakemberei is eljöttek Rimócra, bekapcsolódva a szakmai munkába. A kórház minden szűrési vizsgálatra nyitott. Kiemelte az egészséges életmód, a helyes táplálkozás, a mozgás fontosságát, a stressz elkerülését.

Dr. Surján Orsolya portálunknak elmondta: a kormány célja, hogy minden lehetséges szűrővizsgálat eljusson a kis településekre. Ennek a programsorozatnak is az a célja, hogy végigjárják az országot, előre tervezett ütemterv szerint.

Beszkid János, a település polgármestere lapunknak úgy nyilatkozott: örül, hogy a rimóci embereknek lehetőségük nyílik a többféle szakvizsgálaton helyben történő részvételére. A szűrővizsgálaton részt vett Czombos József atya, a falu plébánosa is. Jó dolognak tartja, hogy helyben, egyszerre többféle vizsgálatot is el lehet végezni. Kiemelte, hogy az egészségügyi dolgozók kedvesen fogadják az érdeklődőket, készséggel válaszolnak a kérdéseikre is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában