Balassagyarmat

2019.07.18. 09:11

Éltetik a hagyományt

A palóc vidék egyik legnagyobb vallásos, népművészeti eseményét, a nagybúcsút is magába foglaló Palóc Hagyományéltető Napokat rendezik meg július 19–21 között Balassagyarmaton.

V. E.

A programsorozat pénteken, 19 órakor az Övék a Mennyek országa című filmvetítéssel kezdődik a Madách Moziban, ahol az érdeklődők Siklósi Beatrix szerkesztő-rendezővel és Kovács Zsolt káplánnal beszélgethetnek. Másnap a Palóc ligetben 10-től 19 óráig tartanak a Folkliget műsoraiból. A fellépők között szerepelnek a Haraszti ikrek, az ilinyi hagyományőrzők, de a pásztói Muzsla Néptáncegyüttes tagjai is ropják majd.

Vasárnap tartják a Szent Anna tiszteletére rendezett palóc búcsút. A római katolikus főplébánia előtt gyülekezhetnek a résztvevők 9 óra 30 perctől, majd fél óra múlva elindul a búcsújáró népviseletes menet a Palóc ligetbe. Az ünnepi szentmise 10 óra 30 perckor kezdődik a szabadtéri színpadon. A szertartást Palánki Ferenc debreceni-nyíregyházi megyés püspök és Turai János plébános celebrálja, majd a szentmise végén a püspök megáldja a megjelent családokat. Zárásként a palóc falvak hagyományőrző műsorai közül választhatnak kedvükre valót az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik