úthálózat

2019.06.03. 06:53

Véghajrához ért a 21-es építése, határidőre kész lesz az út

Jól halad a 21-es számú főút négysávossá alakítása, zajlanak a vállalkozók által végzett munkák is. Augusztus végére Salgótarjánt és Kelet-Nógrádot is bekötik ennek köszönhetően a gyorsforgalmi úthálózatba.

Gerhát Karina

Aszfaltoznak Bátonyterenyén, a kisterenyei városrészben. A munka jól halad, de sok még a tennivaló Fotók: Hüvösi Csaba

A Tar és Mátraverebély közötti, valamint a Bátonyterenye térségét érintő szakaszon a végső munkálatokhoz közeledik a kivitelezés, de még sokféle feladat van hátra – tudta meg portálunk Hideg Andrástól.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója hozzátette: ilyen az egyes pályaszerkezeti rétegek és padkák építése, a földmunkák és a rézsűk rendezése, a növénytelepítés, a burkolt árkok kiépítése, továbbá a forgalomtechnikai feladatok – a szalagkorlátok, a jelzőtáblák kihelyezése és a burkolati jelek felfestése.

Aszfaltoznak Bátonyterenyén, a kisterenyei városrészben. A munka jól halad, de sok még a tennivaló Fotó: Hüvösi Csaba

Tar és Mátraverebély térségében 78, Bátonyterenye környékén pedig 84 százalékos a kivitelezés készültsége. Mindkét szakaszon 60, illetve 40 kilométer per órás sebességkorlátozás van érvényben, folyamatos forgalom is biztosított. A forgalomterelések a munkavégzéshez igazodnak. A korábban megépült és 2018-ban átadott szakaszok már mindenhol ideiglenes forgalomba helyezési engedéllyel is rendelkeznek.

Jelenleg nem merül fel semmiféle, a kivitelezést akadályozó tényező, ezért Tar és Mátraverebély, illetve Bátonyterenye térségében az építés alatt lévő szakaszok átadása augusztus végén várható.

Hideg András portálunknak elmondta: a korszerűsítés célja, hogy az új, kétszer kétsávos út fejlesztésével megvalósuljon Salgótarján és Nógrád megye bekötése az országos gyorsforgalmi úthálózatba. A tervezett bővítés után a lassabb járművek, konvojok nem nehezítik majd a közeledést. A kétszer két sávnak és a magas forgalmi kapacitású csomópontoknak köszönhetően jelentősen csökken a menetidő is a 21-es számú főúton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában