Terebélyes emlékezet

A fák világnapja alkalmából rengeteg csemetét ültetnek világszerte, Indiában már új Guinness-rekordot is felállítottak: 12 óra alatt 66 millió fiatal fa talált otthonra a Narmada folyó mentén. Itthon azonban még mindig vegyes a természethez való viszonyunk, gondoljunk csak a budapesti Római-parti fák és a hamarosan felépülő gát problémájára.

Szűkebb hazánkban is felemás a helyzet: eddig 930 ezer facsemetét helyezett ki az Ipoly-Erdő Zrt., ám néhány régi ismerőstől el kellett idén búcsúznunk. Balassagyarmaton a Rákóczi fejedelem és a Dózsa György út sarkán állt egy ősöreg fenyő. Szerettem azt a fát, hiszen négy évvel ezelőtt ideiglenes menedéket talált alatta egy kóbor kismacska – ma velünk él.

Azóta is csak úgy emlegettük, mint „Kiscica fenyőfáját”, de szerencsétlenségére éppen az öreg gyökerek alatt kellett futnia annak a vízvezetéknek, amelyet csőtörés miatt nemrég kiemeltek a földből. Kiscica fájának mennie kellett! Hiányát ma is érezzük, valahányszor elhaladunk a kórház felé vezető úton.

Diósjenő vasútállomásán is állt egy terebélyes fűzfa, tavasszal szarvasbogarak és katicák otthona, nyáron a túrázóknak árnyat adó hős oltalmazó. Néhány kábel és az állomásra befutó zsinór miatt minden ágát lecsonkolták, a májusi eső már csak az élőholt tönköt öntözi, egy néma torzót, amellyé öreg barátunk vált.