prevenció

2019.03.29. 16:50

Közel kétszázötven tűzesethez vonultak már idén a nógrádi tűzoltók

Az elmúlt időszakban Nógrád megye számos területén keletkezett szabadtéri tűz, rengeteg munkát adva a tűzoltóknak.

cof

Forrás: NMKI

A veszélyt a száraz aljnövényzeten és avaron – amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz – kívül a felelőtlen emberi magatartás jelenti. A szabadban keletkezett tüzek 99 százalékát ugyanis az emberek okozzák, mit sem törődve annak következményeivel.

A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint idén már több mint kétszáznegyven esetben riasztották a Nógrád megyei tűzoltókat kisebb-nagyobb kiterjedésű szabadtéri tűzesetek miatt. A vegetációtüzek megelőzése azonban több szempontból nagyon fontos. Gondoljunk csak például annak a levegőt- és környezetet károsító, vagy az abban élő állatvilágot elpusztító hatására, de a nem megfelelő gondossággal végzett égetés veszélyezteti az anyagi javakat, illetve akár az emberi életeket is.

Alapvető szabály, hogy belterületen a kerti zöldhulladék elégetésére csak ott van lehetőség, ahol van kifejezetten erre vonatkozó rendelete az önkormányzatnak. Ez pontosan szabályozza, mely napokon, milyen időintervallumban szabad a kertben zöldhulladékot égetni, ilyen szabályozás hiányában tilos ez a tevékenység. Tűzgyújtási tilalom esetén akkor sem megengedett a tűzgyújtás, ha azt egyébként más jogszabály megengedi. 2019. március huszonhatodika óta ismét tűzgyújtási tilalom van érvényben Nógrád megye teljes területére vonatkozóan, így ennek értelmében tehát tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken, valamint az erdőterületeken és fásításokban, illetve az ezek határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon is, de tilos a parlag- és gazégetés is. A tűzgyújtási tilalom, azaz a fokozott tűzveszély időszaka visszavonásig él. A tilalom felülírhatja az önkormányzati rendeletben foglalt, szabadtéri égetésre vonatkozó lehetőségeket is, ezért mindenkit arra kérünk, hogy mielőtt tüzet gyújtana a szabadban, tájékozódjon az adott településre vonatkozó önkormányzati rendeletről.

Angyal Eszter, az NMKI szóvivője arról tájékoztatott, hogy a károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival. Hozzátette, a külterületen végzett égetés engedélyhez kötött, így előzetesen engedélyeztetni kell a tűzvédelmi hatósággal a lábon álló növényzet, tarló, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék szabadtéri égetését.

A szabadtéri tűzgyújtás feltételeit az Országos Tűzvédelmi Szabályzat tartalmazza, a jogszabálytól eltérő vagy hatósági engedély hiányában végzett tűzgyújtási tevékenység tűzvédelmi bírságot von maga után!

Általános alapszabály, hogy a szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül és minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Mindig legyen nálunk a tűz oltására alkalmas kézi szerszám, és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan felügyelet alatt tudunk tartani. Tájékozódjunk a várható időjárásról, mert a szél kedvez a tűz gyors továbbterjedésének.

Ha már megtörtént a baj, haladéktalanul hívja a 105-ös vagy a 112-es segélyhívószámot és kérje a tűzoltók segítségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában