2019.03.21. 14:08
Drégelypalánkon komoly összefogással lendíthetik fel az idegenforgalmat
Trendek a falusi turizmusban, avagy hogyan csábítsunk vendégeket településünkre címmel szervezett előadást és műhelymunkát a drégelypalánki Sugárkankalin Turisztikai Egyesület a helyi Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központban.

Forrás: NMH
Fotó: Torjay Attila
Az előadás Kelemen Attila turisztikai referens közreműködésével valósult meg, aki nemcsak gyakorlati tapasztalatokat osztott meg a résztvevőkkel, hanem a közös műhelymunka keretében a mikrotérségre szabott megoldások felvázolásával is segítette a helyieket.
Az esemény célja az volt, hogy tájékoztatást adjon a turizmus egy népszerű és megyénkben is könnyen megvalósítható területéről, a falusi turizmusról, a jól működő térségi együttműködések példáit bemutassa, illetve bevezesse a résztvevőket az énmárka-építés világába.
Sok helyen sikerre vitték már a turizmusnak ezt az ágát hazánkban, Nógrád megyében azonban még nem hódított teret, pedig komoly kitörési pont lehet sokak számára. Megyénk gazdag természeti, történelmi, néprajzi, irodalmi látványosságokban, de ezt a komoly turisztikai terméket mégsem tudjuk még elég jól kommunikálni.
Pásztor Ildikó, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, tapasztalataik szerint az idelátogató turisták nem érik be egy-egy település látványosságaival, szeretnék felfedezni az egész térség érdekességeit, amelyeket néhány nap alatt be is lehet járni.
Az igazi vonzerőt az jelenti, ha a látogató saját maga fedezi fel a látnivalókat az itteni környezetben, és ez személyes élményt jelent számára – fűzte hozzá.
A turisztikai élményt keresők kívülről nézik a helyet, de fél lábbal benne is szeretnének lenni, hiszen nemcsak a látnivaló fontos, hanem a részévé válás, az élmény is, ami akkor valósul meg, ha a vendég azonosulni tud vele.
Pásztor Ildikó hangsúlyozta, hogy a mikrotérség szállásadóinak jól kell ismerniük a többi környékbeli település kínálta lehetőségeket és programokat is, és azokat javasolniuk kell az idelátogatók figyelmébe, hiszen ha valaki ideutazik az ország másik feléről, biztos, hogy néhány kilométer utazás nem tántorítja majd el a környék felfedezésétől.
A különböző generációknak más módszerekkel kell megmutatni a környék vonzó látványosságait, ezért nem elég honlapot működtetni, jelen kell lenni a különböző közösségi portálokon is – világított rá.
Dr. Szrenkáné Nagy Erzsébet hat éve üzemelteti a Szent Borbála Vendégházat Érsekvadkerten, ahol hatalmas kerttel, patakkal, állatsimogatóval várják a vendégeket az idilli környezetben, mivel a falusi turizmus vonzerejét éppen a falusi szóban látják. Alapvetően ifjúsági szálláshelyként működnek, de családok, kisebb társaságok minőségi elhelyezését is tudják biztosítani, összesen 31 ember részére.
Meglátása szerint érzékelhetően megindult a belföldi turizmus Nyugat-Nógrádban, így náluk is, és az iskolás csoportok növekvő érdeklődése miatt a szezon is kitolódott a tavaszi és őszi hónapokra is. A kiemelt ünnepi időszakokban telt házzal működnek. Vendégeik átlagosan két-három napot töltenek náluk, bebarangolják a környező településeket, és nem ritka, hogy kiruccannak a felvidéki bányavárosokba is.
Úgy tűnik, a térségbe látogatók a saját gyökereiket is keresik, próbálják megérteni a történelmünket, és rátalálni önmagukra.
Ipoly-völgyi látnivalók a kínálatban
A Sugárkankalin Turisztikai Egyesület 2005-ben alakult, mára 10 Nógrád megyei település – Borsosberény, Dejtár, Drégelypalánk, Érsekvadkert, Hont, Horpács, Ipolyvece, Nagyoroszi, Patak, Pusztaberki – turisztikáját fogja össze. A tíz szomszédos település az Észak-Magyarország régió legnyugatibb részén, az Ipoly-folyó völgyében, a Börzsöny lábánál fekszik, mintegy 60 km2 területen, csodálatos természeti környezetben, melynek nagy része a Duna-Ipoly Nemzeti Park védett területei közé esik. Idegenforgalmi szempontból mindegyik település rendelkezik történelmi, irodalmi, néprajzi értékekkel, a térség legismertebb látványosságai a Drégelyvár, a Mikszáth-kúria, valamint a Börzsöny és az Ipoly találkozása nyújtotta természeti környezet, a Honti-szakadék.