agytorna

2019.02.16. 15:20

Baráti közösségé vált a szécsényi rejtvényfejtő klub

A keresztrejtvényfejtők klubja 22 évvel ezelőtt alakult meg a művelődési központ égisze alatt. Az intézmény akkori munkatársa, Kiss Lajosné volt az alapító, aki azóta nyugállományba vonult, de a klubot továbbra is vezeti.

Szenográdi Ferenc

Figyelemmel kísérik az országos versenyek feladatait és közösen megoldják azokat is

Fotó: Sz. F.

Az agytorna szerelmesei 10–12-en, heti rendszerességgel összejönnek. A klub vezetője a balassagyarmati Gyócsy Gézától, a Füles rejtvénylap akkori munkatársától kért segítséget, aki hasznos tanácsokat adott és többször is meglátogatta a csoportot, a klub tagjai mentoruknak tekintették.

Az évek során változott a klub létszáma, sajnos voltak, akik elhunytak, de olyanok is, akik egyéb elfoglaltságuk miatt hagyták abba a rejtvényfejtést. A törzsgárda azonban mindvégig megmaradt. Új tagok is jelentkeztek és olyanok is vannak, akik elfoglaltságuk miatt a klubfoglalkozásokon nem tudnak megjelenni, de a különböző versenyeken részt vesznek.

A megalakulást követően úgy döntöttek, hogy Balassagyarmaton az országos Balassa Kupán mérettetik meg magukat először. Kiss Lajosné, Balogh Sándor, Fábián Ferenc, Varga Erzsébet összetételű csapatuk a kezdő kategóriában szép sikert ért el. Ezután rendszeresen részt vettek a Balassa Kupa versenyein. Volt idő, amikor a verseny első napján, Balassagyarmaton az egyéniek mérték össze tudásukat, másnap Szécsény adott otthont a csapatbajnokságnak.

Figyelemmel kísérik az országos versenyek feladatait és közösen megoldják azokat is
Fotó: Sz. F.

Az évek során a négy kategóriában – kezdő, haladó, mesterjelölt, mester – a szécsényiek szép lassan lépkedtek felfelé. A mesterje­lölt versenyzőik: Obrecsányné Tóth Erzsébet, Kiss Gabriella, Győrki Marianna, Benkó Tamás, Bencze László. A klub, élükön Kiss Lajosnéval az ifjúságot is bevonták a szellemi megmérettetésbe.

Éveken át nagy sikerrel rendezték meg a Szécsényi járás iskolái részére a keresztrejtvényfejtő versenyt. Jó kapcsolatot ápolnak a helyi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziummal, ami nem véletlen, Kiss Gabriella, Győrki Marianna tanárnők is tagjai a klubnak. Az alapítók közé tartozott a kör legtehetségesebb keresztrejtvényfejtője, a fiatalon elhunyt Varga Erzsébet tanárnő.

Halálát követően az iskolában minden évben megrendezik a Varga Erzsébet keresztrejtvényt fejtő emlékversenyt, amelyre a járás iskoláit is meghívják. Évekkel ezelőtt megalakult az iskolában a diákok keresztrejtvényt fejtők köre, vezetőjük Kiss Lajosné.

Agyköszörűt kér az újságárusnál

A klubfoglalkozásokra zömével nők járnak, ezért természetesen szóba kerülnek a mindennapi dolgok: család, sütés, főzés. Az összejövetel hasznos kikapcsolódást, kellemes időtöltést jelent a számukra.

Kiss Gabriellát édesanyja „fertőzte meg” a rejtvényfejtéssel. – Jó kis agytorna, a szellemi kikapcsolódás egy formája. Jól érezzük magunkat, nagyszerű közösség a miénk – fogalmazott Obrecsányné Tóth Erzsébet nyugalmazott tanárnő. Tóth Tiborné is a nyugdíjasok közé tartozik. A körben még újonc, de régóta keresztrejtvényfejtő. Elmondta, hogy az újságosnak csak annyit mond: kérek egy agyköszörűt, és az máris eléteszi a keresztrejtvénylap legújabb számát. – A versenyről mindig úgy jövünk haza, hogy elkérjük a nehezebb fokú feladatokat, azokat itthon közösen megoldjuk. Büszkék vagyunk, amikor az eredményhirdetéskor többször is elhangzik Szécsény neve – magyarázta Kiss Lajosné. – Jó érzés, amikor egy-egy nehéz feladatot sikerül megoldani – vélekedett Deákné Obrecsány Orsolya.

A klubfoglalkozásokon a tagok tanácsot adnak egymásnak, megbeszélik, hogy hol szerezték be a rejtvényújságokat. Mint a nevük is mutatja, elsősorban rejtvényfejtéssel foglalkoznak. Az igényeknek megfelelően különböző nehézségű feladatokat oldanak meg.

Figyelemmel kísérik az országos versenyek feladatait, amelyek nehezebbek az átlagosnál, de közösen megoldják azokat is.

A keresztrejtvényfejtés a gondolkodást fejleszti, az időtöltés hasznos formája, vallják a szécsényi keresztrejtvényt fejtők.

Mindezek mellett baráti kapcsolat alakul ki közöttük, a versenyek során hasonló gondolkodású emberekkel ismerkednek meg és barátságok köttetnek. A klubfoglalkozásokon egyéb témák is felmerülnek, baráti közösség alakult ki. Figyelemmel kísérik az országos versenyek feladatait és közösen megoldják azokat is

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában