Emberölés

2018.10.08. 14:18

Letartóztatták a gyarmati gyilkost, aki agyonverte cimboráját

A Nógrád Megyei Főügyészség emberölés és kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítványozta egy 39 éves budapesti férfi letartóztatását, a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel, és a bűnismétlés megakadályozása érdekében.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, nemrégiben gyilkosság történt balassagyarmati Kossuth utcában.

A megalapozott gyanú szerint a sértett és az elkövető hosszabb ideje ismerték egymást, október 2-án is együtt italoztak. Az éjszaka folyamán szóváltásba keveredtek, és emiatt már az utcán kialakult közöttük kisebb dulakodás – írja a Nógrád Megyei Főügyészség.

Mint azt a közleményből megtudtuk, a kora hajnali órákban a sértett édesanyjának a lakására mentek, ahol a gyanúsított tovább bántalmazta az ismerősét, és a védekezésre képtelen férfi nyakából a nyakláncát is elvette. A férfi az őt ért bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek miatt a későbbiekben a helyszínen életét vesztette.

A Salgótarjáni Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adva a gyanúsított letartóztatását – a szökés, elrejtőzés veszélyre tekintettel – egy hónapra elrendelte. A bíróság végzése ellen a gyanúsított és védő enyhébb kényszerintézkedés, az ügyész a bűnismétlés veszélyének megállapítása érdekében fellebbezett. A bíróság végzése a fellebbezésekre tekintet nélkül végrehajtható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában