beruházás

2018.09.28. 19:54

Új távlatok nyílnak: robotokkal fejlesztik az autóipart Bercelen

Szeptember 28-án indult útjára az a többlépcsős beruházás, amelynek első fázisaként a Nidec berceli gyárában új, autóipari alkatrészgyártás kezdődött. A beruházás új távlatokat nyit a környező települések és Nógrád megye számára is.

Sziládi Krisztina

A 15 milliárd forint értékű beruházás lezárulásával megrendezték pénteken a gyárátadó ünnepséget is, amit több magas rangú vendég is megtisztelt jelenlétével.

A rendezvény első megszólalójaként Wilhelm Steger vezérigazgató-helyettes röviden ismertette a cég történetét. A Nidec 45 évvel ezelőtt alakult meg Kiotóban, ma 120 ezer munkavállalóval dolgozik a világ 43 országában. Piacvezető az elektromotorok gyártásában.

Tavaly 12 milliárd euró árbevételt mondhatott a magáénak, mivel az elektromotorok iránti igény folyamatosan nő. Mint mondta: Bercel fontos építőköve a specializált és integrált termelésnek. Az itt meglévő épületek és az infrastruktúra találkozott a jól képzett munkaerőpiaccal, illetve a berceli önkormányzattal kialakított jó kapcsolat is lehetővé tette a beruházás fejlesztését. Az intelligens gyártósorok üzembe helyezésével a félautomata gyártásról áttérnek a teljesen automatizáltra.

Fotó: Torjay Attila, NMH

Olaj- és vízpumpákat gyártanak

A Nidec GPM a Nidec Group európai vállalata. Az anyacég 70 éves tapasztalattal rendelkezik víz- és olajszivattyúk, illetve a hozzá tartozó modulok gyártásában és fejlesztésében. A nemzetközi autóiparnak dolgoznak. A termékportfólió tartalmazza a hagyományos, kapcsolható és állítható vízszivattyúkat a belsőégésű motorok számára. A termékfejlesztések és a cég mérnökei által jegyzett szabadalmak megalapozták a Nidec technológiai vezető szerepét ezen a területen. A kutatásfejlesztési részleg több, mint száz mérnökkel és technikussal dolgozik a jövő technikai kihívásainak eleget tevő szivattyúk megalkotásán.

Tavaly a Nidec cégcsoport döntése alapján a berceli gyártóbázist választották ki a stratégiai autóipari gyártóközpontként. Személy- és teherautó-motorokhoz olaj- és vízpumpákat gyártanak a faluban.

Stefan Hornivius, a társaság üzemeltetési igazgatója megköszönte az összes partnerük – ügyfeleik, a Magyar Kormány, a Nidec gyártósorok gyártói, az építő és kivitelező partnerek, valamint a munkatársaik együttműködést. Kifejtette, hogy ennek az együttműködésnek köszönhetően Bercelen egy koncentrált, professzionális gyártás zajlik.

Sőregi Tibor gyárvezető rámutatott, hogy ma Magyarországon több jelentős autógyártó cég is jelen van. Ez komoly lehetőséget jelent a jövőre nézve, hiszen a berceli gyáregység minden nagy autógyárat ki tud majd szolgálni.

Jelenleg több, mint ezer embert foglalkoztatnak, erre a bázisra építik a jövőt. Elmondása szerint 2008 óta folyamatosak a fejlesztések, kibővítették a gyártócsarnokokat, logisztikai csarnokot építettek, bővítették a szerelőüzemet. Az adottságaik kiválónak mondhatók, jelentős területeik vannak, ahol további bővítések várhatóak, nagyon jók az eddigi tapasztalataik, és magasan képzett munkásgárda áll a rendelkezésükre.

Balla Mihály országgyűlési képviselő kifejtette, hogy az új gyártás beindítása nagy jelentőséggel bír a Nyugat-Nógrádi régióban. Kormányzati részről mindenképpen támogatni kell ezt a fejlesztést, ami a környékbeli úthálózat fejlesztését, valamint infrastrukturális fejlesztéseket – helyi óvoda, iskola kibővítése – is von maga után.

Az eseményen jelen volt Kuni Sato japán nagykövet. Mint azt mondta, Japán és Magyarország 1869 óta áll diplomáciai kapcsolatban egymással, jelenleg is kiváló az együttműködés a két ország között. Ezt a berceli beruházás is nagyban megerősíti.

Fotó: Torjay Attila, NMH

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára örömét fejezte ki, hogy a világ két vezető gazdasági hatalma, Németország és Japán Nógrádban talált egymásra ennek a beruházásnak köszönhetően. Eszerint a megyénkben található munkaerő minősége eléri a két ország által elvárt foglalkozási kultúra szintjét.

A Nidec GPM célja, hogy a berceli gyárában Közép-Kelet Európa legnagyobb és legfejlettebb gyártóbázisát alakítsa ki, hogy folyamatosan alkalmazkodni tudjon a legnagyobb autógyártók igényeihez és a jövőbeli technológiai ­kihívásokhoz.

Fotó: Torjay Attila, NMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában