Katonasors

2018.09.08. 11:31

Katonásan állták a sarat önkénteseink Bátonyban

A Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság 3. régió felelősségi körzetéhez tartozó, önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖTT) katonák két szakasza ismét kétnapos kiképzésen vett részt Bátonyterenyén. E harminc civil szeptember végén Nógrád megyében elsőként szerezheti meg a területvédelmi tartalékos katonáknak előírt képzettséget.

Palchuber Kinga

Fotó: Hűvösi Csaba, NMH

A Magyar Honvédség (MH) átalakítja és megújítja önkéntes tartalékos rendszerét, amelynek új elemeként a helyi közösségekre építve hozta létre az önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖTT) szolgálati formát. Az ÖTT katonai szolgálat célja, hogy az MH tartalékosállományához szerződéssel csatlakozó civilek az ország valamennyi járásában rendelkezésre álljanak, mind katasztrófavédelmi, mind honvédelmi jellegű fenyegetettség esetén. Az elmúlt időszakban több mint százhúsz nógrádi civil csatlakozott a rendszerhez, akiknek kiképzése gőzerővel folyik.

– A résztvevőknek 120 órás, tíz modulból álló kiképzésen kell helytállniuk ahhoz, hogy hivatalosan is elnyerjék az ÖTT-s képzettséget – mondta Gáspár M. Levente alezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság 12. Nógrád megyei előkészítő részlegének vezetője.

Hozzátette: az elmúlt napokban Bátonyterenyén – az elsők között induló – két önkéntescsapat utolsó Nógrád megyei gyakorlata zajlott le. A tartalékosállomány komplex harcászati foglalkozáson vett részt: menetgyakorlatot teljesítettek, valamint különböző katonai szituációs feladatokat, manővereket, a járőrtevékenységgel járó feladatrendszert is gyakorolták.

– Az önkéntesek a katonai lét során nélkülözhetetlen gyakorlati felkészítéseken és a fegyverek biztonságos kezeléséhez szükséges általános lőkiképzési, harcászati foglalkozásokon túl többek között megtanulták az egészségügyi, logisztikai, valamint a hadijogi alapismereteket is a modulok teljesítése során – ismertette a részlegvezető.

Fotó: Hűvösi Csaba, NMH

Továbbra is toboroznak

Nógrádban népszerű az önkéntes szolgálati forma. A honvédség folyamatosan tölti fel a járási századokat. Tizennyolc évestől a nyugdíjkorhatárig bárki jelentkezhet önkéntes szolgálatra, aki büntetlen előéletű, rendelkezik általános iskolai végzettséggel, magyarországi lakóhellyel és állam­polgársággal.

Az alkalmasságot egészségügyi és pszichológiai vizsgálaton állapítják meg, míg a fizikai állóképességet a kiképzések során fejlesztik. Az ÖTT-katona egyszeri szerződéskötési díjat kap, amely idén több mint bruttó 30 ezer forint. Emellett évente rendelkezésre állási díjra – bruttó 138 ezer forintra – , valamint a behívás idejére illetményre jogosult.

Akik kedvet éreznek a katonai szolgálathoz, azok a toborzóirodákban és a járási hivatalokban is leadhatják jelentkezésüket.

Elmondta: a tartalékosállomány tagjai közül mintegy húsz fő csatlakozott a megyei közelharc- és kézitusacsapathoz is. Az önkéntesek több megyei rendezvényen is szerepeltek már, amikor is bemutatták a közönségnek a kiképzések alatt tanultakat.

Az alezredes kiemelte: a mostani volt a két szakasz utolsó megyei kiképzése, ugyanis szeptember végén a szolnoki helikopterbázison éles lőgyakorlattal zárul a felkészítés. Ezzel mintegy 30 önkéntes teljesíti Nógrádban a területvédelmi tartalékos-alapfelkészítést.

Ezt követően bevethetőek lesznek békeidőben, valamint a különleges jogrend időszakában is. Segíthetnek többek között a természeti és ipari katasztrófák – árvíz, belvíz – felszámolásában, de részt vehetnek területbiztosítási feladatok ellátásában is. Az önkéntes tartalékos katonák tényleges szolgálati időtartama három éven belül összesen hat hónap lehet. Amennyiben éppen nem hívják be őket, civil munkahelyeken dolgozhatnak. A kormány különféle eszközökkel – például állami támogatásokkal, kompenzációs rendszerrel – motiválja a munkáltatókat az ÖTT szolgálatot vállalók létszámának növelésére. A honvédség e tartalékosrendszerrel olyan értéket kíván teremteni hazánkban, ami példát mutat a magyar állampolgároknak bajtársiasságból és kitartásból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában