Bátonyterenye

2018.09.03. 13:52

170 évvel ezelőtt indult el az iparszerű bányászat megyénkben

Immár 68. alkalommal ünnepelték meg a bányásznapot, amely Nógrád megyei rendezvényének idén Bátonyterenye adott otthont. A közös összejövetel megemlékezéssel és koszorúzással vette kezdetét, majd a köszöntőbeszédek után kitüntetéseket és díjakat adtak át az azt megérdemlők részére.

Gerhát Karina

– A 68. bányásznapon a mindenkori legbátrabb munkavállalókra, s rajtuk keresztül a magyar bányászatra is emlékezünk. Tudjuk azonban, hogy nem 1951-ben kezdődött hazánkban a bányászkodás, tehát nem 68 esztendővel ezelőtt történt meg először, hogy mélybe szálltak a bányászok. A nógrádiak számára a szénbányászat meghonosodása és felfutása jelentette a bányászat és az arra épülő nagyipar megjelenését. Valamennyien tisztában vagyunk azzal, ha nincs szén Nagybátony, Kisterenye, de Salgótarján is csak kis faluként létezne. Nyugodtan mondhatjuk hát, hogy Északkelet-Nógrádot a szén, illetve a szénbányászat rajzolta rá Magyarország gazdasági térképére – hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében Skuczi Nándor.

Emberségük és egész életük követendő példa a ma élők számára

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottság közösen tartott megemlékezést a helyi bányászati kiállítóhelyen. Ezen alkalomból Huszár Máté osztotta meg a jelenlévőkkel az ünnepre szánt gondolatait.

– A megemlékezés a nagy múltú bányásztársadalom hagyományaira irányítja figyelmünket. Meggyőződésem, hogy nemcsak a bányászok tekinthetnek vissza büszkeséggel a városunk fejlődését megalapozó, és annak tartalmat adó szénbányászat egykori eredményeire, a létrehozott értékeire, hanem Salgótarján összes polgára is. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy a régiek emlékezetét a mai utódok méltó módon megőrizzék annak érdekében, hogy mindaz, amit e szakma művelői a városért tettek, ne vesszen feledésbe. Hiszen, munkájuk, emberségük, bátorságuk, valamint egész életük követendő példa a ma élők számára is – hangsúlyozta Huszár Máté.

Végül a jelenlévők koszorúkat helyeztek el a bányaszerencsétlenség során elhunyt nógrádi bányászok emlékműve előtt.

A megyei közgyűlés elnöke kifejtette továbbá: a XX. század első felében a nógrádi szénmezők mellett a borsodi, a mecseki és a tatabányai lelőhelyek szolgáltatták a föld alatti barna-, vagy fekete kincset, amit fel is kellett hozni a mélyből. Erre szegődtek azok a kemény férfiak, akiknek állandó társuk lett az életveszély, de ennek ellenére mégis vállalták ezt a feladatot, ugyanis mindig volt kiért megtenni ezt. A bányászok családjaikért, bajtársaikért minden áldozatra képesek voltak. Éppen ezért a bányászszolidaritás fogalommá vált, szakszervezeteik mindig a legerősebbek, a legállhatatosabbak voltak.

– Igen, a bányász az az ember, akitől az asszony minden műszak előtt úgy köszönt el, mintha a férfi hadba ment volna. Még egy utolsó simítás a ruhán, aztán hosszan nézte, ahogy elindult munkába. Talán tudat alatt azért, hogy szép legyen az utolsó kép, ugyanis a bányász tényleg minden műszakkal hadba ment. Bátonyterenyén és a környéken az ’50-es években 44 akna működött. 1956-ban 3,1 millió tonna volt a termelés, mára pedig már megszűnt ez a tevékenység – emelte ki a közgyűlés elnöke.

Ezen elgondolkodtató szavak után Dobor István, a Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottság elnöke elmondta: Nógrád megyében 170 esztendeje indult el az iparszerű bányakitermelés. 150 éve annak, hogy megalakult az első ipari részvénytársaság, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.

Ezek az időpontok azok, amelyek mérföldkőnek számítanak a megye szénbányászatának történetében.

Északkelet-Nógrádot a szénbányászat rajzolta fel Magyarország térképére – mondta Skuczi Nándor, Fotók: Ladóczki Balázs/ N.M.H.

Ezt követően pedig megköszönték azok munkáját, akik hosszú évek óta dolgoznak a szakszervezeti mozgalomban. A hagyományokhoz híven idén is országosan kiemelték azoknak a polgároknak a tevékenységét, akik jelentősen hozzájárultak a szakszervezet sikeres működéséhez. Ebben az évben a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének országos elnöksége emlékgyűrűt, valamint oklevelet adományozott Bodor Ernőnének, Mátranovák polgármesterének, illetve Nádasdi Józsefnek, a mátraterenyei alapszervezet elnökének kiemelkedő tevékenységéért. Végezetül a szervezetnél sok évtizede tevékenykedő embereknek adtak át elismeréseket. Ezután kulturális műsorokon vehettek még részt a jelenlévők.

 

(Borítóképünk: A megyei közgyűlés nevében dr. Bablena Ferenc koszorúzott, Fotó: Ladóczki Balázs)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában